Haraszti Mihály: Franchising a vállalkozók csodafegyvere? (Budapest, 1992)
II. A franchise felépítése és működése
A FRANCHISE FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE Világosan kell látnia, hogy a szerződésben foglaltakon kívül jogi eszközökkel is kikényszeríthető módon nem számíthat további segítségre a franchise átadótól és nem bújhat ki semmiféle, a szerződésben vállalt kötelezettség alól. Érdemes megemlíteni, hogy bár a franchise szerződés a franchise átadó és a franchise átvevő közötti kétoldalú jogviszonyt szabályozó dokumentum, a szerződés két további "félre" is hatással van. Az egyik a rendszert már átvett vagy azt a jövőben átvevő vállalkozók tábora, akiknek sikerét, üzletmenetét az új franchise átvevő tevékenysége befolyásolni fogja. Ennek megfelelően az új franchise átvevőnek tudatában kell lennie, hogy a szerződés aláírásával olyan kötelezettségeket is vállal, amelyek betartása vagy be nem tartása más, általa személyesen nem is ismert emberek egzisztenciáját is érintheti. A másik a fogyasztó, akit nem érdekel, hogy egy üzlet egyéni vagy franchise formában működik, hanem a lánc hírnevének, szokványainak megfelelő, egységes színvonalú kiszolgálást vár el. A franchise szerződések felépítése, formája igen különböző lehet és a jogi szabályozottságnak megfelelően országonként is igen eltérő. Egy rendszeren belül azonban nincsenek eltérések, hiszen a rendszer uniformizáltsága megköveteli az egységes szabályozást. Ebből ered az a sajátossága, hogy alapvetően nem képezi tárgyalás tárgy át, kizárólag elutasítani vagy elfogadni lehet. Miután egy' szerződés egy országon belül esetleg több száz egyedi kapcsolatot szabályoz, nehéz is lenne elképzelni, hogy az egy es franchise átvevők eltérő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzenek. Természetesen nincs olyan lánc, ahol az összes szerződés azonos lenne. Ennek két oka van, a rendszer fejlődése és a franchise átvevőkkel kapcsolatos tapasztalatok kényszerítő ereje. A rendszer önmagában is állandóan fejlődik, újabb és újabb tapasztalatok gyűlnek össze. Ezeket folyamatosan érdemes beépíteni a szerződésbe is. E tapasztalatok általában piaci jellegűek (a termék vagy szolgáltatási paletta bővítése, pótlólagos szolgáltatások bevezetése, a kereskedelmi módszerek gyökeres megváltoztatása stb ), melyek nagy részt a kézikönyv módosítását eredményezik, bár bizonyos vonatkozásai a szerződésben is megjelennek. A környezet is állandóan változik, nem lehet leragadni a valaha sikeresnek bizonyult módszereknél. A franchise - mint már többször hangsúlyoztuk - csak annyiban tér el az egyedi vállalkozásoktól, hogy esetében a környezet változásaira való azonnali és minőségi reagálás sokkal hamarabb jelentkezik, hiszen a számos franchise átvevőtől származó információ korábban ad lehetőséget a jövő tendenciáinak felismerésére. A rendszer piaci értékének növekedésével folyamatosan nő a licencdíj, ami a szerződések egyik leglényegesebb pontja. A franchise átvevőkkel kapcsolatos tapasztalatok eredményezik a szerződések módosításának legnagyobb részét. A franchise átvevők ugy anis hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot, hogy növeljék mozgásterüket - ezek az enyhébb esetek - vagy kibújjanak kötelezettségeik teljesítése alól. A franchise átadók kénytelenek a szerződés feltételeinek módosításával védekezni az ilyen praktikák ellen. 120