Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)

I. Rész. Újítások

Az újító jogai és kötelességei (1) A megvalósított újítás szerzőjét díjazás, továbbá újítói tanú­sítvány illeti meg. (2) Az újítói jogokat és a díjigényt csak a megvalósítástól számí­tott egy éven belül lehet érvényesíteni. (3) Az újítási javaslatok elbírálásáért és megvalósításáért felelős dolgozók (13. §) kötelesek gondoskodni az újító jogainak biztosításáról, többek között arról, hogy a találmánynak minősíthető újítások szabály­­szerű bejelentése az Országos Találmányi Hivatalnál az elfogadástól számított két héten belül megtörténjék. (4) Az újítási javaslat tartalmát mindaddig nem szabad nyilvános­ságra hozni, amíg a javaslat elfogadásáról elsőíokon nem döntöttek, ha pedig elsőfokon a javaslatnak találmányként való bejelentését határoz­ták el, vagy az újító javaslatát az Országos Találmányi Hivatalhoz találmányként bejelentette, a javaslat tartalmát mindaddig nem szabad nyilvánosságra hozni, amíg azt az Országos Találmányi Hivatal közzé nem tette, vagy a nyilvánosságra hozatalra engedélyt nem adott. (5) Az újító számára lehetőséget kell nyújtani arra, hogy javasla­tának sorsát figyelemmel kísérje, s ennek érdekében részére ügyének állásáról megfelelő tájékoztatást kell adni. Ha az újítási ügyet más szerv­hez teszik át, erről az újítót értesíteni kell. Ugyancsak értesíteni kell az újítót arról, hogy újítását máshol is megvalósítják. (6) Az újító jogosult a díjazás mértékének alapjául szolgáló nép­­gazdasági eredményre vonatkozó számításokat bármikor megtekinteni, kivéve ha az honvédelmi, illetőleg fontos népgazdasági érdekeket sért. (7) Az újító köteles elősegíteni újítása mielőbbi megvalósítását és a kivitelezésben, a mintadarab elkészítésében, valamint a megvalósítás­hoz szükséges munkálatokban az azokat lebonyolító szerv felhívására közreműködni. Leszállítható az újítási díja annak az újítónak, aki a közreműködést elfogadható ok nélkül megtagadja és ezáltal megnehe­zíti az újítás megvalósítását. * Az újító a szocialista építőmunka hőse, ezért alkotó tevékenysége kapcsán bizonyos jogok illetik meg, melyeket a törvény biztosít számára. Az újítással kapcsolatos szerzői jogok érvényesítése a javaslat be­jelentésével történik. A javaslat bejelentésével az újító egyben kifeje­zésre juttatja azt, hogy igényt tart mindarra, amit a jogszabály az újítók részére biztosít. Az újítói jogokat az újítás megvalósításától számított 1 éven belül lehet érvényesíteni. Ha a javaslat megvalósítá-4. §• 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom