Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Jogvédelem. Know-how. Értékesítés) (Budapest, 1971)
X. A szabadalmas jogállása
A találmányi díj fizetése alóli mentességnek két esetét ismeri a R. 1. § (3) bek. Nevezetesen mentesül a munkáltató a dijazási kötelezettség alól,- ha az Szt. 9. § (2) bek. alapján hozzájárul, hogy a találmánnyal a feltaláló rendelkezzék,- ha bizonyítja, hogy a találmány nem felelt meg az Szt. 1. §-ában megjelölt szabadalmaztathatósági követelményeknek. A találmányi díjfizetési kötelezettség címzettje tekintetében fontos intézkedést tartalmaz a R. 1. § (4) bek., amely kimondja, hogy "a találmányi dij iránti igény a munkáltatóval szemben érvényesíthető. " Bárki hasznosítsa is tehát a találmányt - akár szerződés alapján, akár jogellenesen - a feltaláló csak a munkáltatóval szemben érvényesítheti talál mányi dij iránt igényét. A találmányi dij azonban az eddig tárgyalt esetekben és feltételek mellett is csak a találmány értékesítése esetén jár. A R. 2. § (1) bek. szerint értékesítésnek kell tekinteni- a találmány tárgyának agazasági tevékenység körében való rendszeres előállítását, hasznosítását és íorgalombahozalalát,- a hasznosításnak más részére történő engedélyezését,- a találmány, illetőleg szabadalom átruházását. A R. 2. § (2) bek. szerint a találmányi dij akkor is jár, "ha a hasznosítás engedélyezése, illetőleg az átruházás térítés nélkül történt." E rendelkezés indoka nyilvánvalóan az, hogy a szolgálati találmány feltalálója nem viselheti annak hátrányos következményeit, ha a szabadalmas gazdaságpolitikai megfontolásból, vagy esetleg egyéb gazdasági előny reményében térítés nélkül teszi lehetővé harmadik személy számára a találmány hasznosítását. Nézetünk szerint e szabály irányadó arra az esetre is, ha a találmányt harmadik személy jogellenesen hasznosítja (találmány- vagy szabadalombitorlás), és a szabadalmas nem lép fel ellene. A szolgálati találmány feltalálójának ez esetben is jár a találmányi dij. A szolgálati találmány feltalálóját megillető dij mértékéről a R. 3. §-a rendelkezik. Az abban foglalt előírások azonban nem merev rendelkezések, a találmányi dij mértékét, folyósításának idejét és módját a munkáltató és a feltaláló közötti szerződésre bízzák. A találmányi dij fizetésének alapvető feltétele az értékesítés (R. 3. § (2) bek. ) Szerződés hiányában a feltalálót megillető találmányi dijat a bíróság állapítja meg az értékesítésből származó vállalati hasznos eredmény arányában. A jogszabály kőtelező rendelkezésének hiányában tehát a feleknek - és megegyezésük hiányában a bíróságnak - kell meghatároznia a feltaláló díjazásának alapjául szolgáló bázist (ár, önköltség, nyereség stb.), adijkulcs mértékét, a szerződés ídőtart amát. A felije, ill. a bíróságok a találmányi dij megállapításánál ezért általában akkor járnak el helyesen, ha figyelembe veszik a találmány műszaki színvonalát, a feltaláló által kifejtett tevékenység- 162 -
