Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1963)

I. Találmányok, szabadalmak a kapitalizmusban és a szocializmusban

a XVI. század első felében kezdenek szórványosan feltűnni a legfejlettebb kereskedelmi és ipari városokban olyan privilégiumok, amelyek egy-egy könyvnycmtató, kiadó javára (aki még sok esetben szerző is volt) biztosították azt a kizárólagos jogot, hogy művét nyomtathassa és terjeszthesse. Ugyanebben az időben tűnnek fel sz első privilégiumok, amelyek új ipari eljárások, találmányok kizárólagos felhasználását biztosítják a vállalkozó (sok esetben egyúttal feltaláló) részére. Az újonnan kifejlődő intézménynek erős ellenállással kellett megküzdenie. Az ellenállás egyrészt a kisebb feudális földesuvak részéről volt tapasztalható, akik érthető módon hűbéri jogaik sérelmét látták ezekben a jórészt polgárok számára adományozott jogokban, másrészt az igen erős céhszervezetek részéről, amelyek évszázadokon át kialakult kicsinyes. aprólékos szabályokban rögzítették az ipari termelés formáit és kivívott előjogaiknak sérelmét látták a privilégiumban. Abban a mértékben azonban, ahogyan a kapitalista viszonyok kifejlődlek, a privilégiumok egyre szélesedtek, egyre intézményesebbé váltak. A XVI. század második felétől kezdve már egész Európában — Magyarországon is — megtaláljuk az uralkodói privilégiumok szélesen fejlett rendszerét.” (Világhy—Eörsi: II. köt. 225-226. old.)

Ebben az időben lát napvilágot az első, a találmányok oltalmáról szóló jogszabály, amely a mai modem szabadalmi törvények alapvető rendelkezéseit tártain íazza. E jogszabály az 1474. évi velencei dekrétum, amely jogot biztosít a feltalálónak arra, hogy találmányára szabadalmat igényeljen, az engedélyezett szabadalomra pedig 10 évig biztosít jogvédelmet. E törvényt Dán Jenő közli magyar fordításban. (Jogi problémák a nemzetközi kereskedelemben c. tanulmánygyűjtemény, Bp., 1959. II. köt. 24—26. old.)

13