Vida Sándor: A védjegy pszichológiai és jogi megközelítésben (Budapest, 1985)
I. Alapfogalmak
Ez a meghatározás nem sajátosan szocialista, a védjegyet szinte valamennyi ország törvényhozója ilyesféleképpen határozza meg. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy ez a megjelölés, vagyis a védjegy milyen gazdasági szerepet játszik szocialista társadalmi-gazdasági viszonyok között, akkor mélyebbre kell hatolnunk, mint ahogy a védjegyjog képes. Nevezetesen vissza kell nyúlnunk a szocialista társadalmi-gazdasági viszonyok alapjaira, pontosabban a tulajdoni viszonyokra. Szocialista életviszonyok között a védjegy gazdasági szerepének elemzésénél ugyanis a természetes kiindulópontot a termelőeszközök társadalmi tulajdona szolgáltatja. A termelőeszközök társadalmi tulajdonán felül, vagy kevésbé elvont kifejezéssel élve, az állami és szövetkezeti tulajdonon felül, a védjegyek szempontjából különös jelentősége van még annak is, hogy az elosztást végző szervek is társadalmi tulajdonban állnak, más szóval, hogy a kereskedelem is állami vagy szövetkezeti. De még tovább megyünk: a társadalmi termelés keretében előállított és a társadalmi elosztás csatornáin keresztül forgalomba hozott termékek vevői, „fogyasztói” is jelentős többségükben állami szervek, s csak a szó szűkebb értelmében vett fogyasztási cikkek vevője a lakosság. Ebben az utóbbi esetben kerül tehát a védjegy közvetlen kapcsolatba a lakossági fogyasztással. • A szocialista tulajdonviszonyok persze rányomják bélyegüket a védjegy gazdasági funkcióira is: ellentétben a védjegynek a kapitalista piacon betöltött döntően verseny funkciójával (amit a jogtudomány üzletszerző funkció néven tart számon), belső szocialista viszonylatban a védjegy mint szimbólum legfontosabb gazdasági funkciója a fogyasztók, vevők informálása a termék eredetéről, s közvetve annak tulajdonságairól, ill. \talás a termék bizonyos meghatározott minőségére. A szocialista belföldi piacon a védjegy versenyeszköz szerepe csak azokkal a fogyasztási cikkekkel kapcsolatban jelentkezik, 10
