Palágyi Róbert: A magyar szerzői jog zsebkönyve (Budapest, 1959)

Hatodik fejezet. Az oltalom ideje

melléklet A) része által elismert vagy létrehozott és a szövetséges; és társult hatalmak bármelyikét vagy állampolgáraikat illető ipari, irodalmi és művészeti tulajdonjogok rendes oltalmi idejébe a háború kitörése és a jelen szerződés életbelépése közötti időszak nem számít be. Következésképpen ezen jogok fennállásának rendes időtartama Magyarországon önműködően kiterjesztettnek tekintendő egy olyan további időszakra, amely a beszámításból a fentiek értelmében kieső időszaknak megfelel.

Az UNESCO kezdeményezésére létrejött és a szerzői jogok nemzetközi oltalmát célzó „Egyetemes Egyezmény” (lásd függelék) a védelem időtartamát a szerző életére és halála után huszonöt évben állapította meg. Ha Magyarország ehhez az egyezményhez csatlakozna, ezen egyezményhez csatlakozott többi országban a magyar szerzők művei ilyen időtartamon át élveznének ezen egyezmény alapján védelmet.

Természetes, ha egyazon országgal más egyezmény alapján ezt meghaladó védelmi idő volna kikötve: azt kellene betartani.

Több országban vezették be azt a rendszert, hogy az oltalmi idő lejárta után, közérdekű kulturális célokra, rendszerint szerzői intézmények javára, az alkotások értékesítéséért jogdíjat szednek. Az értékesítés minden nemére bevezetik a szabad művek után a jogdíjfizetés kötelezettségét. Az oltalom alatt nem álló könyvek kiadása, ugyanilyen művek színpadi és színpadon kívüli nyilvános előadása, mechanikai értékesítése után jogdíjat szednek.

„Domain payant public” név alatt vezették be ezt az intézményt, melynek értékelése tekintetében erősen megoszlanak a vélemények.

Az anyagi eredmények nem ismeretesek azokban az országokban sem, ahol az intézményt meghonosították.

Ha megállapítható volna, hogy az anyagi eredmények jelentékenyek (könyvkiadás, színpad, kisjogok, rádió, film stb.), úgy megfontolandó volna szerzői — szociális célokra az intézmény bevezetése.