Palágyi Róbert: A magyar szerzői jog zsebkönyve (Budapest, 1959)
Tizenharmadik fejezet. A szerző honossága és a mű származási országa a szerzői jog szempontjából
ily építészeti művek pusztán külső látóképének — többszörösítéserajz, festés, metszés, kőnyomás vagy fényképezés útján; 3. már megjelent vagy maradandólag nyilvánosan kiállított egyes művek hű többszörösítésének csupán a szöveg értelmezése végett, a cél által indokolt terjedelemben felvétele olyan nagyobb munkába, amely tartalma szerint önálló tudományos vagy ismeretterjesztő írói műnek tekinthető, avagy olyan gyűjteménybe, amelyet többek műveiből kizárólag iskolai használatra szerkesztettek, ha az ismert forrást és a művön esetleg megjelölt szerzőt világosan megnevezték; e megnevezés elmulasztása esetében a 23. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni; 4. már megjelent vagy fnaradandólag nyilvánosan kiállított egyes művek hű többszörösítésének mechanikai vagy optikai készülékek segélyével bemutatása tudományos, ismeretterjesztő vagy iskolai célokra történő előadásolF~keretében, az előadás tárgyának szemléltetése céljából. 63. '§. *Ha a szerző valamely művét másnak tulajdonába bocsátja, ezzel a szerzői jog átengedettnek nőmtekintetik. 64. §. Megrendelt arcképek és szoborképmások tekintetében a 60. §-ban meghatározott valamely jog gyakorlásához szükséges a [megrendelő) beleegyezése is, a műnek nem üzletszerű célra^iiű többszörósf- FesSre a megrendelő a szerző beleegyezése nélkül is jogosítva van. — 65r §. A jelen törvény 1. ?-ának második " és "harmadik bekezdésében, 2—6. §-aiban. 8. §-ában és 11—44. §-aiban foglalt rendelkezések a képzőművészet alkotásaira is megfelelően alkalmazandók, de azzal a kivételiéi, hogy a 20. § rendelkezéseit építményekre csak állaguknak lényeges sérelme és a rájuk vonatkozó "tulajdoni jogviszonyoknak megváltoztátása nélkül lehet alkalmazni. Aki a 64. § eseteiben a szerzői jogot a megrendelő jogainak sérelmével gyakorolja, vagy bitorolja, az köteles az okozott kárt a meg-/ rendelőnek is a 18. § értelmében megtéríteni és a 18. $?-ban megállapított büntetéssel büntetendő. 66. §. Az iparművészet alkotásai a jelen fejezet értelmében részesülnek védelemben. ötödik fejezet Szövegképek (illusztrációk), térképek, földrajzi, helyrajzi (topográfiai), építészeti, mérnöki és más műszaki, valamint tudományos vonatkozású tervek, rajzok, ábrák, vázlatok és plasztikai művek 67. §. Szövegképekre (illusztrációkra), térképekre, továbbá földrajzi, helyrajzi (topográfiai), építészeti, mérnöki és más műszaki, valamint tudományos vonatkozású tervekre, rajzokra, ábrákra, váziatokra és plasztikai művekre, amennyiben azok rendeltetésüknél fogva képzőművészeti v?gy iparművészeti alkotásoknak nem tekinthetők, a jelen törvény 1—44. §-ai, ha pedig rendeltetésüknél fogva képzőművészeti vagy iparművészeti alkotásoknak tekintendők, a jelen törvény 60—66. §-ai megfelelően alkalmazandók, /c , e • 181