Palágyi Róbert: A magyar szerzői jog zsebkönyve (Budapest, 1959)
Tizenharmadik fejezet. A szerző honossága és a mű származási országa a szerzői jog szempontjából
Hatodik fejezet Fényképészeti művek 68. §. Fényképezéssel előállított műnek (fényképészeti műnek) többszcrösítésére, közzétételére, forgalomba helyezésére és mechanikai vagy optikai készülékek segélyével való üzletszerű bemutatására a 69. §-ban meghatározott védelmi időn belül az eredeti felvétel szerzőjének van kizárólagos joga. 69. §. A jelen törvénnyel biztosított védelem fényképészeti műnél tizenöt évre terjed azon naptári év lefolyásától^ számítva, amelyben a fényképészeti mű először megjelent. Ha a fényképészeti mű a szerző életében nem jelent meg, a védelem a szerző elhalálozása naptári évének lefolyásától számított tizenöt év elmúltával megszűnik. 70. §. Fényképészeti műnek a szerző beleegyezése nélkül történt többszörösítése, közzététele, forgalomba helyezése vagy pedig mechanikai vagy optikai készülékek segélyével való üzletszerű bemutatása a szerzői jog bitorlásának tekintendő. 71. §. A jelen törvény 1. §-ának második és harmadik bekezdésében, 2—6. §-aiban, 8., 9., 12. és 16. §-aiban. 60. §-ának második bekezdésében és 62—64. §.-aiban foglalt rendelkezések a fényképészeti művekre is megfelelően alkalmazandók. 72. §. A 68—71. §-okban foglalt rendelkezések kiterjednek a fényképezéshez hasonló eljárásokkal előállított művekre is. Hetedik fejezet Mozgófényképészeti müvek 73. §. Mozgófényképmutatvány alakjában megjelenülő termék (mozgófényképészeti mű) tartalma szerint az írói müvekkel, a képzőművészeti alkotásokkal vagy a fényképészeti TTnTVgRkeT egyenlő védelemben részesül, ha a szerzője a cselekmény kitalálásában vagy a színre-alkalmazás és elrendezés módjában vagy egyéb módon a műnek egyéni és eredeti jelleget adott. 74. §. Mozgofehyképészeti műveknek nyilvános előadására a 75. §-ban meghatározott védelmi időn belül a mozgófényképészeti mű szerzőjének van — az esetleg felhasznált mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül — kizárólagos joga. Az 1. § második és harmadik bekezdésének, továbbá a 2—8. §-oknak és az 56—59. §-oknak rendelkezéseit mozgófényképészeti művek nyilvános előadására megfelelően sziotén alkalmazni kell. * 7J7 §‘T A mozgóíényképészeti mű nyilvános előadása jogának (74. §) védelmi ideje ugyanaddig tart, ameddig a mű tartalma szerint (73. §) védelemben részesül. Álnév alatt vagy a szerző nevének kitétele nélkül szerzett mozgofényképeszeti műveknéT7~Tí5“ éfSő nyilvános előadásuk idejekor még nem jelentek meg. a védelmi idő kezdetét az első nyilvános előadás