Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog, különös tekintettel a M. Kir. Kúria gyakorlatára (Budapest, 1936)

Az 1921. évi LIV. t.-cikk a szerzői jogról - Első fejezet. Írói művek

59 zői jogdíjak elszámolását, és gondoskodjék ezeknek a jog­díjaknak beszedéséről valamint elosztásáról. A szerző, illetve a kiadó, aki a szerzőtől a mű kiadói jogát ezekkel a mechanikai jogokkal együtt megszerezte, a műre vonatkozó mechanikai jogokat, kizárólagos joggal, a Semert-re ruházza át, aminek folytán ezekkel a jogokkal a Semert rendelkezik.28 A Semert állapodik meg a gyárral a műnek hanglemezre való átvitele tárgyában, illetve a gyár a Semerttől kér enge­délyt erre vonatkozóan, s ehhez képest a Semert megfelelő számú engedélyjegyet bocsát a gyár rendelkezésére, ame­lyek felhasználásáról a gyár időnként a Semertnek elszá­molni köteles; — oly gyárak pedig, melyek az engedélyje­gyeknek hanglemezekbe való benyomtatására vannak fel­jogosítva, a hanglemezekre alkalmazott engedélyjegyekről megfelelő módon számolnak el. A Semert a hozzá befolyó engedély díjakból a saját ju­talékát (25%) levonja, s a fennmaradó összeget a kiadónak és a szerzőnek szolgáltatja ki. A Semert kezelésében levő művek tekintetében a műre vonatkozó mechanikai jogok az átruházás folytán a Semer­­tet illetvén meg, ugyanő van jogosítva fellépni mindazok ellen, akik a művet hanglemezeken jogtalanul többszörö­­sítik és helyezik forgalomba. A hanglemezek felvételére jogosított gyári vállalat a jogosulatlanul többszörösítök és forgalombahelyezők ellen akkor léphet fel, ha a szerző, illetőleg jogutódja a gramofonlemez útján való többszörö­­sítés és forgalombahelyezés kizárólagos jogát reáruházta. A rádió. A törvény szóban levő 6. §. 9. pontjának kü­lönös jelentősége a műnek oly készülékre való átvitele ese­tében van, amely készülék ugyanazt az átvitelt (leadást) mechanikai, illetve elektromos úton csak egyszer adja visz­­sza, de amely készülék lehetővé teszi a műnek egyazon idő­ben számos helyen hangban vagy képben való érzékelheté­­sét mindazok számára, akik megfelelő felvevőkészülékkel 28 A Semeri a Párisban székelő Edifo (Société Generale Internationale de l’Editdon Phonographique) érdekköréhez tartozik. Sok más államban is alakultak ily szervek, így Ber’inben az Amre (Anstalt für Mechanisch- Musikalische Rechte) s mások, melyek a Semerttel együtt az Edifo által ki­épített hálózatba tartoznak, s így a belföldiek védelme külföldön és viszont kölcsönösen biztosítva van. A mechanikai jogokat védő egyesületek központi szervük a Biem (Bureau International de Musico-Mécaniquel útján egyes gyárakkal oly megállapodást létesítettek, hogy ezek a gyárak jogosultak az engedély jegyek felragasztása helyett ,.Biem“ jelzésű engedélyjegyeket a hanglemezekre préselni. _____ _±_

Next

/
Oldalképek
Tartalom