F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Első rész - I. Az iparjogvédelem fogalma és kapcsolata a kutatás, a fejlesztés, a termelés és az értékesítés folyamatával
mázott találmány jogosulatlan hasznosítója szabadalombitorlást követ el, amelynek súlyos anyagi és erkölcsi következményei lehetnek. A szabadalmi jog megadásával egyidejűleg az állam szabadalmi (iparjogvédelmi) hatósága a találmányt nyilvánosságra hozza, és a szabadalmi leírást kinyomtatja. A szabadalmi oltalom idejének lejártával (maximálisan tizenöt-húsz év) a nyilvánosságra hozott találmány közkinccsé válik, vagyis bárki szabadon hasznosíthatja azt jogszerű gazdasági tevékenysége körében. A szabadalom közgazdasági háttérmechanizmusa az extraprofit (innovációs többletnyereség) biztosításán alapul. A szabadalom tehát nem jelent közvetlen anyagi elismerést vagy annak garantálását (a találmányokat nem a szabadalmi hivatalok valósítják meg és díjazzák), hanem csak egy jogi „rásegítő mechanizmust” a többletnyereségre, amely azonban végső soron a találmányban rejlő versenyelőnynek a piacon való sikeres realizálásától függ. A kizárólagosság révén a szabadalom lehetetlenné teszi a termék utánzását a konkurrencia által, és így egy „áralakítási hatalmat” teremt, amely többletnyereséget eredményezhet. Ez azonban végső soron a piaci viszonyokon múlik, amelyek a találmányokat a fogyasztóhoz közvetítik, és a műszaki megoldásoknak egy természetes gazdasági szelekcióját végzik el. A társadalom ugyanis szellemi síkon általában megelőzi az anyagi lehetőségeket, vagyis több találmányt, kutatási-fejlesztési eredményt hoz létre, mint amenynyit meghatározott gazdasági, pénzügyi, piaci viszonyok között áruként realizálni tud. A szabadalom mint versenyeszköz révén elősegített innovációs többletnyereség-érdekeltség tehát elsődlegesen a találmány alapján gyártott termék árában, vagyis a termelés és az értékesítés folyamatában jelenik meg. Az innovációs többletnyereség-érdekeltség kialakulását számos fejlett ipari ország preferenciákkal is segíti (K+F adójóváírás, gyorsított leírás, beruházási szabad keret stb.), továbbá egyéb eszközökkel (kockázati tőke = venture capital stb.) is támogatja. A többletnyereség-mechanizmus megfelelő működése esetén az ipar és a termelés felől, mint érdekeltségi centrum felől kialakul egy gazdasági szívóhatás („puli” mechanizmus) a K+F-szférára, annak gyakorlatban hasznosítható, találmányi szintű eredményeire. (Ezenkívül a fejlett ipari államok műszaki fejlesztési politikája a vállalati kereteket, eszközöket és a rövidtávú érdekeket meghaladó kutatási-fejlesztési eredmények tekintetében egy „push” mechanizmust is működtet, amely állami megbízásokkal, támogatásokkal, infrastruktúrális fejlesztéssel egyengeti a tudományos-műszaki prioritások körébe tartozó szellemi alkotások útját a K + F-szférából a termelés és az értékesítés felé.) A szellemi alkotásoknak a K + F-szféra felől való áramlásának jogi csatornái: a licencia- és know-how-szerződések, illetve a találmányok, szabadalmak átruházása megfelelő (az elérhető többletnyereség tőkésítése alapján meghatározott) ellenérték fejében. A találmány értékesítésének ezek az eredményei (többletnyereség, licenciadíj, vételár) adják meg a szabadalmak, illetve a feltalálók anyagi elismerésének gazdasági alapját, és ezek révén lép a találmány a tőkejavak sorába. Ugyanakkor a találmányok különleges áruk. Keletkezésük szempontjából egye18
