F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Első rész - I. Az iparjogvédelem fogalma és kapcsolata a kutatás, a fejlesztés, a termelés és az értékesítés folyamatával
diek, nem szorulnak újratermelésre (így értékük ezúton nem is határozható meg), funkcionális szempontból viszont az újratermelésben elvileg korlátlan mértékben (végtelen használati értékkel) alkalmazhatók, mivel eszmei jellegüknél fogva fizikailag nem, csak erkölcsileg amortizálódnak. A szabadalom mint „mesterséges monopólium” mellett a gyakorlatban hasznosítható szellemi alkotások áruként való elkülönítésére szolgál az ipari titokvédelem, amely lényegében egy természetes (de facto) monopolhelyzetet eredményez. A szellemi alkotások titokvédelmének egyetlen országban sincs átfogó kódexe, hanem azt különböző jogszabályok biztosítják (főként a tisztességtelen versenyt tilalmazó, a munkajogviszonyban megismert üzemi titkot védő rendelkezések és a szerződéses titokvédelmi kikötések). Az ipari titokvédelemmel körülbástyázott, de legalábbis nem nyilvános, nem akadálytalanul hozzáférhető találmányt és egyéb műszaki, gazdasági, szervezési ismereteket (nemzetközileg elterjedt angol kifejezéssel: know-how) a jogosult tényleges helyzetéből következően éppúgy kizárólagosan hasznosíthatja, mintha szabadalma lenne. Az ipari titokvédelem alapján érvényben levő kizárólagos jogosultság (egyes minősítések szerint „másodlagos jogi helyzet”, illetve „nem kifejlett jog”) gyengébb és határozatlanabb, mint a szabadalmi kizárólagos jog. Védelmet csak azokkal szemben nyújt, akik bizonyíthatóan jogsértő módon jutottak a megoldás birtokába. Azonos megoldás (találmány, műszaki ismeret stb.) független kifejlesztőjével szemben azonban az ipari titokvédelem alapján nem lehet fellépni. Erre csak a szabadalmi védelem ad lehetőséget, amely formai megjelenéstől és esetleges önálló párhuzamos kifejlesztéstől függetlenül a műszaki tartalom abszolút védelmét biztosítja. Másrészt viszont a titokvédelem automatikusan érvényesül, tárgyköre korlátlan és térben is tágabb a szabadalmi oltalomnál, mivel nincs egy-egy ország területére korlátozva, továbbá: időben mindaddig érvényesül, amíg a titok megőrizhető. A vázolt szempontok figyelembevételével konkrét gazdasági, jogi és műszaki mérlegeléssel mindig eldönthető, hogy meghatározott esetben a know-how-ként való kezelés vagy a nyilvánosságra jutással járó szabadalmazás látszik-e előnyösebbnek. A fentiekből is nyilvánvaló tehát, hogy a szabadalmazás nem kötelező, és nem előfeltétele a műszaki megoldás gyakorlati alkalmazásának. Általában a szabadalmazás mellett szól az, ha a találmányt megtestesítő terméknek vannak „bemérhető” paraméterei, amelyekből áruelemzéssel a megoldás lényeges elemei a versenytársak által kiolvashatók (pl. konstrukciók, könnyen analizálható anyagösszetétel). A know-how-ként való kezelés mellett szól viszont az, ha pl. a kutatásifejlesztési eredmény különböző eljárási lépésekből áll, amelyeket zárt üzemi körülmények között alkalmaznak, és az előállított termék lényeges jellemzői áruelemzéssel nem olvashatók ki. Az említetteken kívül egyéb szempontok is befolyásolhatják a szabadalom vagy a know-how (titokvédelem) közötti választást (például: feltárható-e a szabadalombitorlás, földrajzilag elég széles körben biztosítható-e a szabadalmi oltalom stb.). 19
