F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Első rész - VI. Kutatási-fejlesztési szerződések; licencia- és know-how-forgalom
költségek viselésére. Ilyenkor valamely állami szerv (minisztérium, OMFB, MTA) támogatására, ösztönző beavatkozására van szükség. A kutatási szerződés az állami kutatásirányításnak is előnyös jogi keretet nyújthat. A kutatási szerződéseknek a gyakorlatban számos variánsa fordul elő. A jellegzetes feltételek tükrözhetik a szerződő felek sajátosságait (állami szerv megbízása), az adott tudományterület vagy kutatási szint specifikumait, a kutatással járó kockázat telepítése tekintetében történő döntést stb. Bizonyos általános fogalmi elemek azonban meghatározhatók. A szerződés alapján a kutató kutatási tevékenység végzésére köteles. Ez mindig valamilyen alkotó jellegű, valami újra irányuló, magas színvonalú szellemi tevékenység. Ennek a tevékenységnek a részletesebb tartalma természetesen, amint erre utaltunk, függ a kutatás területétől, szintjétől, mégis — elvontan — mint meghatározott célra, meghatározott tudományos probléma megoldására irányuló és általában meghatározott tudományos módszereket alkalmazó tevékenység határozható meg. A kitűzött feladat megoldásának elérésében, a módszerek kiválasztásában a kutató meglehetősen nagy szabadságot élvez. (A gyakorlat tanúsága szerint nemegyszer még a feladat meghatározását, részletezését is a szerződés megkötése után, a teljesítés szakaszában végzik, a ,,laikus” megbízó esetleg éppen a probléma megfogalmazásához igényli a szakértő kutató segítségét.) Sajátos vonása ezért a' kutatási szerződéseknek a teljesítés szakaszos jellege és a tartalom rugalmas, „menet közben” alakuló, változó jellegű meghatározása. Ebből is következik a kutatási szerződést kötő feleknek az átlagot meghaladó intenzitású — már említett — együttműködési kötelezettsége. A kutatási szerződéseket a magyar polgári jog önálló (ún. sui generis) szerződésfajtának minősíti. Vizsgálnunk kell azonban, melyek azok a hagyományos szerződésfajták, amelyekből „kinőtt”, amelyek szabályait — mintegy mögöttes jogterületként — alkalmazzák. Két ilyen szerződéstípus jön elsősorban szóba, a megbízási és a vállalkozási szerződés. E két szerződéstípus között a magyar polgári jog azon az alapon húzza meg a választóvonalat, hogy melyik szerződő fél viseli az eredménytelenség kockázatát. Vállalkozási szerződés esetén a vállalkozó meghatározott eredmény elérését „garantálja”, díjazásra tehát csak akkor van joga, ha tevékenysége a kívánt eredményhez vezet. Ebben a szerződéstípusban tehát az eredménytelenség kockázata a vállalkozót terheli. Megbízás esetén a megbízott nem garantálja az eredményt, csupán azt, hogy annak elérése érdekében gondos és szakszerű tevékenységet fejt ki. Díjazásra tevékenysége eredménytelensége esetén is jogosult, itt tehát az eredménytelenség kockázatát a megbízó viseli. A kutatási szerződések gyakorlata mindkét változatot ismeri, a tipikus azonban a megbízási jellegű kutatási szerződés. A kutatási szerződéssel „célba vett” új tudományos eredmény elérése — éppen újdonságánál fogva — általában magas fokú kockázattal, bizonytalansággal jár, s ezért a kockázatot a felek rendszerint a megbízóra hárítják. A kutató feladata az adott, meghatározott eredmény elérése érdekében gondos és színvonalas kutatási tevékenység kifejtése, díjazás azonban akkor is megilleti, ha az eredmény „negatív”. (Nem jogi szempontból természetesen a negatív eredmény is eredmény lehet, nevezetesen megalapozhat egy olyan 175
