Lenkovics Barnabás - Székely László (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 3. 1990-1996 (Budapest, 1998)
V. Szerzői jogbitorlás
A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete szerint az I.r. felperes csatlakozó fellebbezése alaptalan, az alperes fellebbezése azonban kisebb részben alapos. Az elsőfokú Bíróság a Lektorátus 1994. október 3-án kelt termékminősítése, valamint a Szerzői Jogi Szakértő Testület 14. és 20. sorszám alatt benyújtott szakértői véleménye alapján megalapozottan foglalt állást abban a kérdésben, hogy a II.r. felperes által készített "sálas" és "kötényes" fantázianevű ruhák ipari tervezőművészeti alkotásnak minősülnek és a terveik szerzői jogvédelem alatt állnak. Az Szjt. 55.§-a alapján tevékenykedő Szakértő Testület szakvéleményének jogszerűségével kapcsolatban az alperes megalapozott kifogásokat nem támasztott. Azt pedig az alperes sem vitatta, hogy a Szakértő Testület a szakvéleménye kialakításánál a peres felek által a Bírósági eljárás alatt becsatolt ruhákat vizsgálta és nem kizárólag a II.r. felperes által készített videofelvételek alapján alakította ki a szakértői álláspontját. A szakvélemény elkészítéséhez tehát a szükséges adatok rendelkezésre álltak. A szakértői vélemény emiatti kiegészítését az alperes sem indítványozta. A Legfelsőbb Bíróság ezért a szakértői véleményt a másodfokú eljárásban is irányadónak tekintette. Az elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a II.r. felperes ismert divattervező, iparművészeti minősítésű ruhatervei közismertek, az általa tervezett ruhákat a tulajdonában álló társaság útján értékesíti. A II.r. felperesnek fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az általa tervezett ruhák meghatározott mennyiségben és meghatározott értékesítési rendben kerüljenek forgalmazásra, ezért az alperesnek az az eljárása, amellyel a II.r. felperes szándékait meghiúsítva nagyobb mennyiségben juttatta piacra a kérdéses modelleket, mint ahogy azokat a II.r. felperes tervezte, megalapozta a II.r. felperes nem vagyoni kár iránti igényét. A nem vagyoni kár mértékének meghatározásánál azonban az elsőfokú Bíróság nem vette kellő súllyal figyelembe azt a körülményt, hogy a Lektorátus a termékminősítésben termékenként 3000 db-ban határozta meg a forgalmazható mennyiséget, és a per adatai szerint a kérdéses ruhákból az alperes által elkövetett jogsértés időpontjáig is legalább 1000 db forgalomba hozatalra került. Az alperes legfeljebb 150 db ruhát forgalmazott jogsértő módon, ezért az ám nem éri el az exkluzivitásnak azt a fokát, a jogsértés pedig ehhez viszonyítva nem okozott olyan súlyú nem vagyoni hátrányt, amely az elsőfokú ítéletben megállapított nem vagyoni kárpótlást indokolna. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság figyelembe vette az alperes fellebbezésében is állított körülményt, amely szerint a II.r. felperes a pert megelőzően lényegesen alacsonyabb összegű kártérítést igényelt, kezdetben 50.000,- Ft-ot, majd a későbbiekben 100.000,- Ft-ot (7. sorszámú 152
