Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Fonó Albert: Életem és működésem (Önvallomás egy gazdag életpályáról)

Szükségesnek tűnt egy gőzturbina-szerkesztőt külföldön kiképezni. Amikor Bánkihoz kerültem szigorlatra, azt kérdezte, hogy kérdezhet-e gőzturbinából, mert az nem volt kötelező anyag. Ezt vállaltam és jól megfeleltem. Érthető, hogy amikor ki akartak küldeni, ream gondoltak. Bánki találmányi bejelentése olyan több sebességfokozatú gőzturbinára vonatkozott, amelynek egyetlen futó­­kerekén többszörös visszatereléssel többször van a gőz átvezetve. Utóbb kide­rült, hogy Ferranti szabadalma megelőzte Bánki bejelentését, tehát szabadalmat nem kaphatott. Ez a típus egészen kis egységek számára fejlődött, ahol a rossz hatásfoknak nem nagy a jelentősége. Amikor 1905-ben külföldre indultam, már megjelent Stodola gőzturbinákról szóló munkájának a 3. kiadása, amely­ben Bánki elméletei is ismertetve vannak. Ebben már a Ferranti-turbina is szerepel. Bánki előadása és Stodola könyvének irányításával indultam el ta­­nulmányutamra. Első állomásom Zürich volt. Meghallgattam Stodola professzor néhány elő­adását gőzturbinákról, majd megkértem, hogy helyezzen el egy gőzturbina­gyárba. Ez nem sikerült. Ezután megpróbáltam bejutni a Brown Boveri gyár­ba, mint gőzturbina-szerelő. Elmentem Badenbe és jelentkeztem a munkásfel­vételnél a gyár kapujában. Sokan vártak ott. Már mindenkit elintéztek, és csak engem várattak. Érdeklődésemre a portás tájékoztatott, hogy külföldit csak a Boveri igazgató vehet fel, mert már előfordult, hogy külföldi mérnökök így kerültek be a gyárba, hogy ellessék tapasztalataikat. Nekem rendbenlévő szerelő-papírjaim voltak a Ganz Villamossági Gyárból. Boveri azokat el is fogadta, és hajlandó volt felvenni a turbogenerátor szereléséhez. Arra a kí­vánságomra, hogy gőzturbina-szereléssel szeretnék dolgozni, azt mondták, hogy ha majd egy évig meg voltak elégedve a munkámmal, akkor szóba jöhet át­helyezésem. Ezt nem vállaltam. Zürichi tartózkodásomat avval próbáltam hasznosítani, hogy megnéztem Zürich város szemétégető telepét, miután tudtam, hogy Miskolc város foglalko­zik városi szemétégető telep építésének gondolatával. Erről a látogatásomról tájékoztatást írtam a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye számára [2]. Következő állomásom volt a Maschinenbau Anstalt Humbold Kalk bei Köln am Rhein, ahol Laval-gőzturbinákat gyártottak. Jelentkezés előtt elmentem az Osztrák—Magyar Konzulátusra, ott letétbe helyeztem mérnöki voltomra vonatkozó papírjaimat, és a szerelő-papírjaimmal mentem Kaikba. A konzu­látuson az a csodálatos tapasztalatom volt, hogy az osztrák tisztviselő, akivel dolgom volt, nem tudott semmit Budapestről, azt Konstantinápollyal tévesz­tette össze, és kérdezte, hogy szoktunk-e kisétálni az Arany Szarvra ? A Humbold-gépgyárban felvettek szerelőnek. Dolgozni tudtam, azt műhely­gyakornok koromban megtanultam. De Laval gőzturbinákat és dugattyús szi­vattyúkat szereltem. A munkáskolóniában vettem lakást. Ügy éltem, mint munkatársaim, egy kivételével. Nem bagóztam. A többi mind dohányt rágott munka közben. Reggel munkába menet vettem pörkölt darált kávét. Délben forró vizet vittek körül a műhelyben, és mindenkinek a csészéjében lévő kávéjá-101

Next

/
Oldalképek
Tartalom