Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)
Dr. Terplán Zénó: Cserháti Jenő
mányi ülések szorgalmas látogatója volt, és higgadt felszólalásaival szinte irányító szerepet vállalt magára. Az 1894. évi közgyűlésen már alelnök jelölt, de a választáson még nem nyeri el a szükséges szavazatokat. Nov. 16-án azonban a gépészeti, gyáripari és elektrotechnikai szakosztály elnökévé, majd az 1895. febr. 24-i közgyűlésen az egylet alelnökévé választják. 1894-től 1907-ig volt az említett szakosztály elnöke, egyesületi alelnök pedig 1895 és 1898 között, majd másodízben 1907 és 1910 között volt. Schimanek Emil megemlékezéséből idézünk [15] [20]: „Mint az 1896. évi I. és az 1902. évi II. technikus-kongresszus szakosztályi elnöke nemcsak a tanácskozások vezetésében bizonyult mesternek, hanem valóságos apostoli hivatottsággal hirdette szóval és írásban, az előadói székről és a hírlapokban, az egyletben, a vándorgyűléseken és a vidéki osztályok alakuló gyűlésein eszméit, terveit és bizalmát egy jobb jövőben; odaadó lelkesedésével, meggyőződésében gyökerező szívóssággal, szívhez szóló előadásával magával ragadta hallgatóit, akikbe átültette lelkesedésével együtt a bizalmat a közös eszmék és törekvésekben való egyesülés erejében, s ezzel az erők összefogottságán, sorbaállítottságán és fegyelmezettségén alapuló szolidarizmus iránti vágyat, amely egyedül képes a különben széthúzó elemeket sikeres akcióra bírni. Az elismerés és bámulat szívünk mélyéig ható érzetével adózunk Cserhátinak ezért a munkálkodásáért, de hálával tartozik neki ezért az egész magyar társadalom is. Mert a modern technikának a gazdasági élet fejlődésére, nemzeti kultúránk haladására gyakorolt befolyásánál fogva a mérnöki munka és mérnöki gondolkodás szélesebb körű érvényesülése nemcsak a mérnökök érdeke többé, hanem az országé . . . Cserhátival együtt a mérnökök egy lelkes csoportja egy emberöltőn át azon fáradozik, hogy a nagy közjó munkájának öntudatos vezetésében a mérnöknek is jusson vezető és irányító szerepe. Mindezideig a törekvés megtört a nagy előítéleten, amellyel, különösen a jogi intelligencia nagy elterjedtsége következtében a vezető körök a kérdés iránt természetszerűleg viseltetnek . . . Ő először is egy sorba igyekezett állítani a magyar mérnököket, hogy azok összefogva erejüket a mérnöki műveltségükben rejlő munkaképességet kihasználják a nemzet nagy kultúrfeladatainak teljesítésére, és hogy azok számára, akik az ipari fejlődésnek hasznos munkatársai voltak, a nemzetgazdasági és állami élet más terein is vezető szerep jusson.” Bállá Pál pedig így emlékezik meg Cserháti társadalmi munkájának két epizódjáról [6]: „Mint az említett két gyár igazgatója, behatóan foglalkozott az ipari munkások nevelésének kérdésével is. Az Országos Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanácsnak közel másfél évtizeden át volt tagja, és több éven át a fémipari szakiskolák szakfelügyelője. Bár a tanács minden tagja szeretettel foglalkozik a tanács munkakörébe eső ügyekkel, az ipariskoláknak Cserhátinál lelkesebb híve nem volt. Ékes szószólója volt annak, hogy a magyar ifjúság a produktív pályá93
