Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)
Dr. Terplán Zénó: Cserháti Jenő
pályázatának keltezése ápr. 25. „Hivatkozással a „Budapesti Közlöny” 1905. évi április hó 4-én megjelent számában közzétett felhívásra, van szerencsém a M. k. József-Műegyetem megüresedett gépszerkezettani tanszékére pályázatomat benyújtani” — kezdődik az a saját kézzel írt pályázata, amely azután 17 oldalon keresztül összefoglalja saját munkásságát, állásaiban végzett teendőit, szakirodalmi és közéleti tevékenységét — amely élvezetes olvasmányból már az előzőkben is szívesen idéztünk [7]. Amint a pályázatok elbírálásáról szóló jelentésből kiderül [12], négyen nyújtottak be pályázatot, de Cserháti Jenő kimagaslott közülük, és vita nélkül került a javasolt első helyre, ami a következő idézetből is kiderül: ,,Cserhátiban látta a bizottság két tagja már régebben azt a férfiút, akinél a tudományos és gyakorlati ismeretek színvonala megüti azt a mértéket is, mely őt a meghívásban rejlő bizalomra is érdemesítené, — annál inkább ajánlja őt most a kiküldött bizottság egyhangúlag első helyen nyugodt lelkiismerettel a tanszékre, azon meggyőződéssel, hogy Műegyetemünk és jövendő gépészmérnökeink csak nyernek azzal, ha ezt a kiváló szakférfiút a tanári működés számára megnyerjük.” Az 1905/06-os tanévben helyettes tanári megbízást kapott, melyről külön is tanúskodik egy miniszteri levél, amely szerint havi 360 K utalható ki a helyettes-tanári működésért. Tanúskodik továbbá az 1906/07-es tanév évnyitójának rektori beszámoló beszéde [13], amely külön is kiemeli Cserháti Jenő ezirányú értékes munkáját. Az előző idézetből az is kiderül, hogy két bizottsági tanár a pályázat mellőzését szorgalmazhatta, amely azonban valamilyen oknál fogva nem volt keresztülvihető. Kíséreljük meg beleképzelni magunkat abba a folyamatba, amely a Gépelemek című tantárgy oktatását Cserháti Jenő előtt jellemezte. Ezt Vidéki) Emil [27] világítja meg legjobban: „Műegyetemi hallgató koromban, közvetlenül a századforduló előtt, a Gépelemek tanára Asboth Emil volt, aki kora ifjúságában Rigába került ki, és az ottani Műegyetemen szerezte mérnöki oklevelét. Ez a kitűnő gyakorlati érzékű és tapasztalatú professzor, akit később a Ganz-gyár vezérigazgatójául hívtak meg, csak hiányosan, komikus kifejezésekkel beszélte a magyar nyelvet, melyet a külföldön majdnem elfejletett már . . . Az elméletnek nem volt nagy barátja, fogaskerékszámítás dolgában úgy mondta: „Majd főnöke fogja mondani, vegye /?/a-át ígynek, vagy úgvnak (ti. a fogvastagság és a fogmagasság viszonyát), a többi fog menni”. De a Reuleaux foggörbe szerkesztést kitűnően megtanultam tőle. Asboth Emil professzor helyébe a Ganz-ból Schimanek Emilt nevezték ki a Műegyetemre, akihez 1901-ben tanársegédként kerülhettem a MAV-gyár lokomotív osztályáról . . . Schimanek professzornál az elméleti ismereteknek jóval nagyobb volt a súlya, ami nagy hasznomra vált. Tanítványaim közül később Kármán Tódor került asszisztensnek mellém, aki matematikai tudásával tűnt ki. A Hertz-feszültségek tanulmányozására ő hívta fel először figyelmemet, ami a fogaskerekeknél folytatott kutatásaimnál döntő eredményre vezetett ... A miskolci és a pozsonyi tramwaykocsik fogaskerekei . . . veszedelmes rohamban mentek tönkre, és az igaz84
