Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)
Keller Bence: Lechner Egon
tematikájának. Ugyan Hegedűs József: Szerszámkészítés Kézikönyve (1936) úttörő munka volt, Dr. Hugonnay Kálmán: Gép- és fémipari zsebkönyve (1938) azonban a rendszerezésben kevesebbet nyújtott a Pattantyúsnál, és alig is terjedt el.” Alapvető szolgálatot tett az ország termelő társadalmának azzal, hogy a gépgyártási ismereteket a tudományos rendszerezés és irányítás elvei szerint igyekezett népszerűsíteni. Ebbéli tevékenységében szabatos kifejezésmódjával példát szolgáltat mindenkinek, aki műszaki írással foglalkozik. Lechner írásaiban is azt folytatta, amit mérnöki működése során (pl. a Danuviában) is gyakorolt: gyarapította a magyar műszaki nyelvet: vagy feledésbe ment régebbi műszavak életrekeltésével vagy helyesen megalkotott újabbakkal. A műhelynyelven megszokott német eredetű, sokszor eltorzított szavak helyébe szép és szabatos magyar kifejezéseket ajánlott, s fogadtatott el. Már magát a ,,szabatos” szót figyelve azt kell látnunk, az ő kezdeményezésére nyerte vissza jogait az elburjánzott idegen („precíz”) szóval szemben, amely utóbbinak értelmével szószerint egyezik. Munkatársai ma is emlékeznek szóhasználati ötleteire ,,megy-oldal, nem megy oldal, csoportos készülék, váltókészülék, keringő készülék, tájolás, ülék, támasz, markolat, csappantyú, kitérő csúcs.” A szabatos stílusról szólva sokszor hangoztatta, szabványbizottsági megbeszéléseken is: nem szabad megengedni, hogy — helytelen de elterjedt külföldi mintára — a „meghatározás” fogalmát egyeduralkodóvá tegyük, akár tényekről, van szó akár követelményekről van szó. A magyar jogászok régi időktől fogva szigorúan követett helyes szóhasználatát a mérnököknek, technikusoknak is át kell venniök: — a tőlünk független tényeket mindig megállapítjuk — a tőlünk függő követelményeket pedig meghatározzuk. Lechner Egont a gazdaságos gyártásra való törekvés mellett mindenkor világos kifejezésmód és gondos meghatározások jellemezték. Egyik legkiemelkedőbb vonása volt, hogy kerülte lehetőség szerint az általánosságokat. Egyetemi tanári előadásait a táblára rajzolt jó ábrákkal kísérte, melyek gondosságban egyenrangúak voltak a műveiben kinyomtatottakkal. A műszaki hossz mérésekre vonatkozó munkássága szükségszerűen összekapcsolódott az illeszkedések kérdéseivel is. Lechner Egont mindezek a munkaterületek az alakítás mértani feltételei miatt érdekelték, de ismételten rá kell mutatnunk, hogy nem önmagukért, hanem mindig gazdasági megfontolások és összehasonlítások kíséretében. A mindenkori gazdaságosságra való törekvést nem egyszer a klasszikus világból vett idézettel illusztrálta. Amikor nyomatékosan rá akart mutatni a múló idő előre tervezett kihasználására, előadásaiban alkalomadtán Vergiliust idézte: „Inter ea fugit irreparabile tempus”. Ennél tömörebben talán még senki sem fogalmazta meg, hogy mit jelent az idő múlása: „Eközben elillan a visszahozhatatlan idő.” 437
