Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
érdekes, azonban nem bizonyít semmit. Legföljebb akkor lehetne perdöntő, ha a 16. századot megelőzően Kínát járt olasz utazók a híd létét valahol közölték volna. Az előbbi adathoz még hozzátartozik az első lánchíd megépítésének dátuma: 1796. John Finley ekkor építette meg a pennsylvaniai Uniontonw és Grenburgh közé a 21,0 m nyílású lánchídját. Finley hídját a jól ismert alakú láncokra függesztették. Lényegében a hídszerkezet hasonlított Veranesics bemutatandó lánchídjára. A vaslemezből kivágott, élükre állított, csapokkal kötegekké fogott lánchidat csak 1814-ben szerkesztette meg Sámuel Brown [110. 15. p.]. Sem a gépeknél, sem a hidaknál Veranesics nem közöl számításokat. Az elméleti fejtegetések is csaknem hiányoznak. A rajzokból, a sajátságos megjegyzésekből mégis kirajzolódik a statika és a szilárdságtan ismerete és kiváló érzékelése. S ha ezeknek az ismereteknek híján volt, csodálható az az ,,érzés”, mely legfeltűnőbben a hidaknál nyilvánul meg. Veranesics hidjai kivétel nélkül egynyílásuak. Tervezőjük szabad utat hagyott a víznek, kiemelve a belső pillérépítés nagy költségeit. A Machinae Novae terveinek hídpillérei kivétel nélkül a parton vagy a partközeiben vannak letelepítve. Az előző összegzés megállapításai jól szemlélhetők az első hídterven (30. kép, valamint a Melléklet XXXIV. leírása). A hídszerkezet anyaga főleg fa, a vasat csupán az eresztékek, csapok összekötésénél láthatunk. A kis híd ,,két gerenda hosszúságú”, s a partoldalba vert két-két oszlop tartotta. Középen, a legnagyobb nyomaték helyén, zárt keret látható, amelynek nyilvánvalóan kettős szerepet szánt Veranesics. Egyrészt segítette a gerendák összeerősítését, másrészt — a támasztékok segítségével — átvitte az erőket a pillérekre. A padlózatot keresztbe fektetett rudak tartották. A 31. képen Veranesics a fahíd létesítésének három lehetőségét szemlélteti. Ezek a hidak, föltehetőleg Andrea Palladio (1508—1580) hatására készültek. Köztudottan Palladio volt az az olasz hidász, aki fából nagyobb fesztávú hidakat épített. A fahidak közül legnagyobb figyelmet a harmadik, a háttérben ábrázolt szerkezet érdemli (31. kép). Ez az első vagy egyike az első egyenszilárdságú tartóknak, melynél a ,,nagyobb szilárdság érdekében a híd alsó részét két másik gerenda tartja. Ezek lehetnek egyenesek vagy ellentétes irányban meghajlított boltívek, főleg azért, hogy a súly alatt a szerkezet ne mozduljon el és ne zuhanjon le.” — írta Veranesics (Melléklet: XXXV). Az első kőhidak építésétől Veranesics koráig sok kő- és téglahidat építettek. Ezek az építmények nagyobb hányadukban kör- vagy ezt megközelítő boltívekkel készültek. A csúcsíves — többnyire egynyílású, kis folyókat átívelő — hidak nagytömegű támasztó pillérzettel készültek. Veranesics könnyíteni akarta a konstrukciót és a pilléreket összeköttette vasrudazattal (32. kép). Már a malmoknál is láthattuk, a bronzhidaknál újabb bizonyítékát szemlélhetjük annak, hogy Veranesics változatokban gondolkodott és alkotott. Nem volt rabja ötletének, egy-egy gondolatsorának eredményét egyetlen változat94
