Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)

Pénzes István: Verancsics Fausztusz

oldalába, a végtől közelítőleg kétharmad távolságra vágták. Alatta ciszternában gyülemlett a kipréselt olaj. Merevítőbordák erősítették a vályú oldalát. E vályús szerkezetet és a taposókerék járdáját, illetve keretét állvány és kötélzet kötötte össze. Végeikkel a dobokba erősített kötelek hátul lazán futó, hornyolt kötéltárcsákon voltak átvetve. Középen és a taposókeréknél két-két menettel csavarták fel a köteleket. Méltassuk figyelmünkre azt is, hogy a taposókerék járdáján körbejárhatták a nagy kereket. A felső munkahelyet, vagyis a taposókereket lépcsőkön közelíthették meg. Az ember itt is tengelymagasságban, a legnagyobb nyomaték helyén taposott. Következésképpen az ember testsúlya merőlegesen hatott a taposókerék sugarára. A taposókeréknél nincs fogódzó, ahogyan ezt a búzaőrlőmalomnál láttuk; az ember tapodás közben a kerék fogaiba kapaszkodott. A helyükre csévélt köteleket valószínűleg nedvesítéssel feszítették meg.

Verancsics az olaj malomnál is szűkszavú. A Melléklet XXV. leírásában csupán a könnyedebb munkavégzésre utal. Sem a 24. képről, sem a leírásból nem tudjuk meg, hogy a préshenger vályúja vízszintes volt-e vagy ferde, azaz lejtős ? Ez az adathiány gondot okoz a szerkezet működésének követésénél. A vályú helyzetét illetően két támpontunk van, mégpedig az olaj kifolyónyílása és a hajtókötelek. Az utóbbi ugyanis eléggé valószínűtlenné teszi annak föltételezését, hogy a vályú a taposókerék felé lejtett. A taposókeréknél kialakított munkahelyből, továbbá az egyenes kötélágból egyaránt arra következtethetünk, hogy a főművelet a henger taposókerék felé való mozgatása volt. Ennek elfogadásával két lehetőség maradt:

— a vályút vízszintesen helyezték el;

— a vályú a baloldali irányba lejtett.

Az utóbbi föltételezés is kétséges. Főképpen azért, mert az olaj kifolyónyílása nem a vályú végén van. Nehezíti továbbá a lejtés föltételezésének elfogadását az is, hogy a henger hátramenetének préselménye óvhatatlanul a vályú végében gyülemlene össze, ahol nincs kifolyónyílás. A vályúlejtés föltételezésének kizárása is ellentmondásos. A 24. képre pillantva ugyanis megállapítható, hogy a taposókerék baloldalán, a két kötélág között, majdhogynem csak talpalatnyi hely van. Ellentétben a jobb oldallal, ahol — az állandó munkahelynek megfelelő — széles járdát építettek. Ám ez sem egyértelmű. Nem lehet az, a taposókerék mellett közlekedésre alkalmas járda volt, jelezve, hogy a taposó ember a kerék másik oldalára is átjárt.

Az ellentmondásos helyzet láttán, adjunk helyet mind a vízszintes, mind a lejtős vályúhelyzet vizsgálatának.

Akár vízszintes, akár lejtős a vályú, a munkahenger váltakozó (alternáló) mozgást végez. A forgatónyomatékot továbbító kötélzet felső ága a hornyos tárcsákból egyenesen a hajtócsapokra fut. Az alsó kötélág úgy csavarodott a kötéldobra, hogy a ráfutó ág is és a lefutó ág is a dob alsó részén volt. A vályúhelyzettől függetlenül a préselés műveletsorát az olajbogyók terítésével kezdhették. A munkahenger szélső helyzetben, a vályú alsó végében lehetett. A pré88