Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
28. ábra Hajómalom Regensburgnál. Shedel Világkrónikájából, 1493. Verancsics Fausztusz vízimalmaival általában nem a különböző malomszerkezeteket kívánja bemutatni, hanem egy-egy műszaki gondolatát akarja kiemelni. Végső soron nem az a figyelemre méltó, hogy a szélmalmok lapátkerekéhez hasonlót rajzoltat az áramló víz képébe, hanem az egyes képekből előtörő technikai megérzést kell észrevennünk. Ugyanekkor megállapítható, hogy a vízimalmok (14—17. kép) tervezője igyekezett alkalmazkodni a terepadottságokhoz. Más szavakkal: terepfajtánként látható egy-egy vízimalom. Szembeötlő, hogy Verancsics a levegőt és a vizet viselkedésében azonos közegnek fogta fel és eszerint tervezte malmait. Különösen a 15., 16. és 17. kép ad alkalmat az előbbiek igazolására. A vízimalmok szerkezetei között nincs különbség. Két-két pár őrlőkövet állíthattak munkába, a vízbőségtől függően. A kőpárokat állványzatukkal együtt guríthatták a helyükre. A vízikerekeket csigasorral emelhették ki a vízből. Verancsics a vízimalmoknál is kevés energiatovábbító szerkezetet tervezett. A vízáramlásából adódó hajtónyomatékot királytengely továbbította és a nagy fogaskerék közvetlenül a kőpár száltengelyéhez kapcsolódhatott. Akár vízszintes, akár függőleges a királytengely, a forgatónyomaték-átadás a lehető legegyszerűbb. Következésképpen a szél- és a vízimalmok összevetésénél azonos, ,.szabványos” elemekkel találkozhatunk. Például: a királytengelyek négyszögletesek; a fogaskerekek egyforma szerkezetűek; a kövek talpcsapágyai 78
