Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
25. ábra Lengyel szélmalom a 17. században. (J. C. Notebaart után) hogy ismeretei a vízszintes meghajtótengelyű szélmalmokra korlátozódtak. Ennek azonban a XIV. leírásban maga Verancsics mond ellent: ,,Ez a malom, akárcsak az előzőek, mindenfelé megtalálható.” Az ellentmondás csak a fejlődés feltételezésével oldható fel. A kezdeti időszakban, a 8. kép szélmalmának megtervezésénél még nem ismerte a függőleges tengelyű szélmalmokat. Később, bővülő ismeretei birtokában, módosította a nézetét. Bárhogyan is lehetett, a helyzet teljes ismerete mitsem változtatna azon a tényen, miszerint Verancsics fölismerte a vízszintes tengely és a függőleges vitorlasík hátrányát. Azt ugyanis, hogy a vízszintes tengely fogaskerék áttételei rontják a szélenergia hasznosulás hatásfokát. E hátrányt tetézi még a torony szélirányba forgatásának igénye. A bakos szélmalmoknál még nagyobb volt a gond, mivel az egész malomházat kellett a széliránynak megfelelően beállítani. Függőleges tengelynél a vitorlasík vízszintes és a szélirány bármely lehet. A 8—13. képeken nemcsak a szélmalmok rajzai szemlélhetők, hanem nyomon követhető Verancsics ötleteinek gazdagodása is. Képről-képre kísérhető az a törekvés, hogy a szél energiáját egyre nagyobb hatásfokkal hasznosítsa. Az őrlőszerkezetek szinte mellékesek, adottak. Verancsics e tervein a hajtásmódra összpontosította a figyelmét. A szitával egybeépített malom csak később — talán időben is később ? — jelent meg a tervezőjük gondolataiban. Csak 72
