Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
24. ábra Vízszintes forgássíkú szélkerék az Antillákon, 1696. Figyelemre méltó a hengerek korai használata cukornád préseléshez Az első szélmalom ábrázolása (25. ábra) emlékeztet Verancsies szélmalom építési módszerére. A csupasz vázszerkezet látatja az egész malmot. A négyvitorlás szélkerék egyetlenpár őrlőkövet működtet. A függőleges tengelyen lévő vitorlákat kúpos tető fedi, akárcsak Verancsicsnál. A vitorlázatot alulfelül köralakú tartók fogják közre. Kívül viszont hatágú terelő volt. Hozzáfűzhetjük, hogy a terelők nem alkottak zárt rekeszeket. A vitorlák és a terelők között nyílások kötötték össze a rekeszeket. A 26. ábra szélmalmát Belidor 1739-ben írta le. E vitorlázatnak hat szárnya volt. A tengely a torony közepén forgott, a tengelyvégen (a torony belsejében) nagy fogaskerékkel, mely a malomkőhöz kapcsolódott. A vitorlázatot — meghatározott arányban — HKI ernyőfal vette körül, minden esetben az uralkodó széliránynak megfelelően beállítva. így a szelet a szabad vitorlázatra irányíthatták. Belidor még hozzáfűzi, mind Lengyelországban, mind Portugáliában hosszasan használták ezeket a szélmalmokat. A szélmalmokról leírt fejlődéstörténeti elemek lehetőséget adnak az összehasonlításra. Lehetőséget adnak annak megrajzolására, hogy Verancsies szélmalmai miben voltak újak és mennyiben hatottak a későbbi fejlődésre. Joggal kérdezhetjük, Verancsies ismerte-e és mikor ismerte meg a függőleges tengelyű szélmalmokat ? A Melléklet IX. leírásából arra következtethetünk, 71
