Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)

Pénzes István: Verancsics Fausztusz

/

12. ábra

Girolamo Cardano szitája, 1550. (Stork és Teague után)

A malomipari szakirodalom egyik legbecsesebb forrása Le Diverse et Artificione Machine, Agostino Ramelli műve, mely 1588-ban Párizsban jelent meg. Az olasz származású Ramelli V. Károly hadmérnöke volt, ezt követően IV. Henrik (ur. 1589—1610) francia király szolgálatában dolgozott. Ramelli könyvéből ismerjük Turriano darálóját és ő írta le a német vízimalmok szitáit; az utóbbiak keletkezésének időpontja a 16. század elejére tehető.

A gabonát az (1) garatba öntötték (13. ábra). A kövek közé csordogáló gabona mennyiségét a (2) tálcával szabályozták. A tálcát — csap segítségével — a forgó kő lengette. Az őrlemény a kövek közül a (3) tömlőbe hullott. A tömlő anyagát úgy választották meg, hogy a liszt áthullhasson. A tömlős szitát a magyar molnárok is használták, népies neve is van, ,,gatyaszárszitának” ismerik. A tömlőt elhagyó anyagot esetleg újabb síklapú (4) szitára vezették. Ez a szita — a nyílás mérettől függően — újabb lisztfajtát, esetleg finom korpát választott külön a végterméktől, a korpától. A vízikerék tengelyére ékelt (5) fogaskerék a (6) ún. szállvasat és a (7) lengetőt mozgatta. A sziták alatt összegyűlt lisztet időnként zsákokba merték.

Verancsics a Machinae Novae-ban két tisztítót ismertet, egy szitát és egy rostát.

57