Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)
Renner János: Eötvös Loránd
Az 1867. év fordulópont volt Eötvös Loránd életében. A természettudományok iránti érdeklődése ekkor ama komoly elhatározássá érlelődött, hogy természettudományi pályára lép s úgy érezte, hogy az ehhez szükséges alapos felkészülést külföldi egyetemeken szerezheti meg. Ennek szükségességéről atyját is meggyőzte és az 1867 —1870. éveket német egyetemeken, mégpedig Heidelbergben és Königsbergben töltötte. Heidelbergben az akkori idők kiváló természettudósait, Kirchhoffot, Bunsent és Helmholtzot hallgatta, Königsbergben pedig Franz Neumann tanítványa volt. A bölcsészeti doktorátust a heidelbergi egyetemen 1870. július havában szerezte meg, mégpedig a fizikából mint főtárgyból, a matematikából és a kémiából mint melléktárgyakból. Külföldi egyetemi évei alatt már a tudományos kutató szellem is kezdett benne kibontakozni : a felvetődő kérdésekre igyekezett önálló megoldást találni. Königsbergi tanulmányai folyamán kigondolt egy érdekes fénytani eljárást a folyadék hajszálcsöves meniszkusza alakjának meghatározására s ezzel Franz Neumann tanárának dicséretét is kiérdemelte. Ez a kísérleti eljárás a folyadékok feszültségére vonatkozó későbbi nagy jelentőségű vizsgálatainak fontos előkészítése volt. Az alkotó tudományos tevékenység utáni vágy már fiatal éveiben arra ösztönözte, hogy részt vehessen valamilyen kiemelkedő kutatásban. Ezért amikor Heidelbergben arról értesült, hogy Petermann német geográfus kisebb északsarki expedíciót szervez, kedve támadt abban részt venni. Szándékáról levélben értesítette édesatyját, aki azonban határozottan ellene volt a vállalkozásnak, egyrészt az előre nem látott veszélyek, másrészt egyetemi tanulmányainak megszakítása miatt. Atyja tanácsára le is mondott a kalandos tervről. Eötvös Loránd a doktorátus letevése után, 1870 nyarán tért haza Heidelberg - ből. Itthon nyomban tudományos munkához látott. Ebben az időben a rezgési elmélet és a távolbahatás kérdésének összefüggésével foglalkozott s erről készült tanulmányát habilitációs dolgozatnak nyújtotta be 1871. március havában a pesti egyetem bölcsészeti karán. Időközben családjában szomorú esemény következett be: édesatyja 1871. február 2-án elhunyt. Az egyetem 1871 tavaszán külföldi doktori oklevelét nosztrifikálta és őt magántanárrá habilitálta. Ugyanakkor javaslatot tett arra, hogy Eötvös Loránd az elméleti természettan előadásával bízassák meg helyettes tanári minőségben. A kultuszminisztérium jóváhagyása után Eötvös 1871. április havában megkezdte egyetemi tanári előadásait. Egy év múlva, 1872. május havában az elméleti fizika nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Eötvös tudományos hajlamainak inkább a kísérleti fizika művelése és oktatása felelt meg. Ez a kívánsága is hamarosan teljesült. 1878-ban Jedlik Ányosnak, a neves fizikusnak nyugalomba vonulása után Eötvös Lorándot nevezték ki a kísérleti fizika nyilvános rendes tanárává és a fizikai intézet igazgatójává azzal a joggal, hogy továbbra is tarthat elméleti fizikai előadásokat. Eötvös fizikai intézete ekkor még az Egyetem-téri főépületben volt elhelyezve, azonban már néhány év múlva Eötvös elgondolásai szerint külön épületet emeltek a fizikai intézet számára mostani 90
