Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)
Jakucs István † - Szőkefalvy Nagy Zoltán: Hatvani István
Hatvani István élete 1718-ban Rimaszombatban látott napvilágot a debreceni kollégium későbbi híres professzora. A szülői házból hozta magával a könyv, a tudomány szeretetét. Anyai nagyapja Rimaszombat jegyzője, majd első bírájaként szerzett megbecsült nevet magának. Édesapja is az akkori idők nagyon kisszámú világi értelmiség tagja volt: Kishont megye komisszáriusa és ülnöke, jurátus asszeszora volt, aki azonban — bár a családi ládában nemesi oklevél is lapult — büszke volt arra is, hogy kitanult könyvkötésznek mondhatta magát. Az ifjú Hatvani Istvánt szülei ugyancsak a tudás szeretetére nevelték, s amint lehetett, iskolába küldték. A rimaszombati református egyházközség iskolájában ismerkedett meg az írás és olvasás elemeivel, itt találkozhatott egyben a kor elmaradott oktatási módjával is. A durva, meg nem értő bánásmód visszariasztotta az érzékeny lelkű gyermeket. Amint azonban később megértőbb nevelők kezébe került, rövid idő alatt a legjobb tanulók közé küzdötte fel magát. Hamar kifejlődött Hatvani Istvánban a jó pedagógusok megbecsülése, egyben azonban az erős kritikai érzék is. Amikor egy rokoni látogatás során meggyőződött arról, hogy színvonalasabb tanítás folyik Losoncon, mint szülővárosában, szülei engedélyével az ottani iskolába iratkozott át. A tudásvágy azonban nemsokára innen is továbbűzte, s mert sok jót hallott Kecskemét iskolájáról, gyalog elment oda. A kecskeméti évek után, 19 éves korában még úgy érezte, hogy nem szabad megállnia az addig megszerzett tudás fokán, ahhoz azonban, hogy továbbtanulhasson ettől kezdve többször még kellett szakítania tanulmányait, hogy előteremthesse a tanuláshoz szükséges anyagiakat. Először 1737-ben Révkomáromban a ,,kisiskolában” vállalt egy évig oktatást. Egy évi tanulás következett ezután a losonci régi iskolájában. Ezt követően elfogadta Nógrád megye alispánjának kitüntető ajánlatát, hogy fia nevelőjeként teremthessen újabb anyagi alapot további tanulásához. Sokan megismerték, s nagyra becsülték is a tehetséges fiatal Hatvanit, több, viszonylag jól dotált megyei hivatalt ajánlottak fel neki, ő azonban visszautasította mindezt, s 3 évi nevelősködés után, 24 éves korában újra diákpadba'ült, most a nagyhírű Debrecen kollégiumának lett hallgatója. A tanulótársainál idősebb, kimagasló képességű fiatalemberre professzorai Immár felfigyeltek, s megbízták azzal, hogy miközben maga a felsőbb tanulmányokat végzi, mint segédtanár (praeses) foglalkozzék alacsonyabb évfolyamú kollégiumi társaival. Közel négy évi debreceni tartózkodása alatt emiatt, meg azért is, mert számos magántanítvány is akadt, nem hogy elfogyott volna az előzetesen összegyűjtött pénze, hanem olyan szép összeg gyűlt össze, amiből megvalósíthatta az akkori tehetséges és törekvő protestáns fiatalok legnagyobb vágyát, hogy a hazai tanulóévekre külföldi egyetemen tegye rá a koronát. A külföldi utazás tervét a kollégium professzorai nagy megértéssel fogadták, 12
