Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)

Jakucs István † - Szőkefalvy Nagy Zoltán: Hatvani István

közbenjárásukra Debrecen városa, vSzabolcs megye és több más szerv is jelentős összeggel támogatta Hatvani nyugati útját.

1745-ben indult útnak, s három év múlva, 1748-ban tudással, tapasztalattal, hírnévvel, kétféle doktorátusról szóló oklevéllel tért haza, hogy most már a debreceni kollégium professzoraként működjön haláláig. A külföldön töltött három év alatt elsajátított tudomány, és tudományos kutatói módszer egy életen át tartó tartalékkal látta őt el.

Előbb Bázel egyetemén tanult, itt szerezte meg egy évi munka után a teológiai, majd újabb egy év után az orvostudományi doktorátust. Zürich, majd Utrecht, végül Leyden egyetemeit látogatta végül sorra, mindenhonnan sok tapasztalatot gyűjtve össze. Néhány professzorára haláláig különösen nagy hálával gondolt. Bázelben a két Bernoulli, Zürichben Gessner, Leydenben a nagyhírű Musschenbroek, s az ismert kémikus, Gaub Dávid gyakoroltak különösen nagy hatást reája.

Már 30 éves volt, amikor idáig eljutott Hatvani, most már neki is éreznie kellett, hogy a tanulás éveit az alkotás éveivel kell felcserélnie. Nem volt könynyű a választás, merre fordítsa élete kormányát. Doktori értekezései annyi becsületet szereztek számára, hogy több egyetem ajánlott fel számára megtisztelő állást, ugyanakkor viszont több ízben kapott meghívást Debrecenből is. Tudta, hogy a külföldi egyetemek nagyobb lehetőséget biztosíthattak volna számára az alkotásra, nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésben lett volna része, úgy érezte azonban, hogy itthon van a helye, ahol a legtöbbet tehet elmaradott országa, elnyomott hittársai kulturális felemelése érdekében.

Fennmaradt Hatvaninak vándorútja közben készített magyarnyelvű naplója. Ebben különösen azok a részek érdekesek, amelyekben arról tesz említést, milyen különböző babonákkal találkozott, s hogyan fejtette meg több esetben a „csodáknak” kikiáltott csalások titkát. Nagyon jellemző ez Hatvanira, arra az emberre, akire később, első életrajzírói azt mondhatták: „szabadelvű de a bibliához szilárdan ragaszkodó protestantizmus talaján állt”. [25] Hogy ebből a jellemzésből valóban az első szó a leglényegesebb, nagyon jól mutatják azok a szavai, ahogyan a németországi vallásos babonákról^ csodatevőknek kikiáltott, vérző, szakállat növesztő Krisztus-szobrokról megemlékezett.

A vallás és tudomány szilárd kapcsolatának kiépítésére törekedett Hatvani önmagában is. Élete végéig megtartotta lelkészi funkcióját, ugyanakkor viszont soha sem szűnt meg természettudós és orvos is lenni. Meggyőződéssel vallotta, hogy jó pap és jó tudós lehet egy személyben is az ember. Mégis azt kell mondanunk, hogy a természettudósi oldala volt az igazi. Ha valaha összeütközést látott a biblia és a tudomány szava között, a tudomány által mutatott utat fogadta el, azt tartotta, hogy valószínűleg a biblia nem elég helyes értelmezéséből fakadhat a szerinte csak látszólagos ellentét. Jól tudta, hogy a biblia többszöri fordítása során több torzítás, a kifejezések értelmét is megváltoztató elírás jött létre. A svájci Museum Helveticum Hatvaninak két olyan cikkét is közölte, amelyben a biblia nehány passzusa görög és latin szövegének eltérését

13