Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Bánhegyi László †: Ganz Ábrahám
Ezt az eljárást Amerikában már alkalmazták kéregöntésű vasútikocsi kerekek gyártására, de Európában nem. Európában a vasútikocsi kerekeket külön agyrésszel és vele egybeöntött tárcsával öntötték, amire kovácsolási technikával készült kovácsoltvas (mai néven acél) abroncsot sajtoltak rá. Ez a gyártási mód amellett, hogy drága, még megbízhatatlan is volt, mert az abroncsok főleg télen, nagyobb hidegnél meglazultak. Ez indította az európai vagongyárakat arra, hogy a vasútikocsik kerekeit Amerikában szerezzék be. Ganz Ábrahám vándorévei alatt bizonyára hallott a kéregöntésről és talán nyugateurópai útjain valahol látott is kéregöntvényt, de tulajdonképpen 1846- ban találkozott először az amerikai kéregöntésű vasútikocsi kerekekkel. Ekkor ugyanis a nürnbergi vagongyár ilyen kerekekkel ellátott vasútikocsikat adott át az épülő Budapest—Szolnok-i vasútnak. Ez a látvány bizonyára nagy hatással volt a gyárának foglalkoztatásával törődő Ganzra s éles szemmel azonnal meglátta a kéregöntésű vasútikocsi kerekek gyártásában rejlő nagy üzleti lehetőségeket. De a szabadságharc közbejött eseményei, utána pedig vállalatának megszilárdítása sokáig minden idejét lekötötte, így csak évek múltán tudott ezzel a kérdéssel foglalkozni. Hogy pontosan mikor kezdett el kísérletezgetni, nem tudjuk, csak azt a dátumot ismerjük, amikor nyilyánosságra hozta az első használhatónak vélt kéregöntésű kerekeket. Ez 1853-ban történt. Ezt a dátumot hosszas kísérletezésnek kellett megelőznie. Ma már ismerjük a kéregöntés elméletét, de Ganz Ábrahám idejében nem volt kidolgozva az elmélet, s nem voltak műszerek sem a kéreg keménységének és a kerék szilárdságának mérésére, úgy, hogy mindent lépésről-lépésre kellett kikísérletezni és az egyszerű törési próbákat kellett alkalmazni. Hogy a kéregöntés jelenségét megismerjük, néhány alapvető elméleti megállapítást kell elmondanunk a metallurgia köréből. A kémiailag tiszta vasat — melynek vegyjele Fe — nagy ömlesztési hőfoka (1535 C°) és költséges előállítása miatt az ipar nem használja, hanem csak a vasnak a szénnel (C) képezett ötvözetét. A különféle vasfajtákat a vassal vegyült szénnek százaléka szerint szokták osztályozni. Ha a vasban 0—1,7% C van, a neve ma egységesen acél (nemrégen 0,83% C alatt az elnvezés lágy vas volt és csak az ennél több C-t tartalmazó ötvözetet nevezték acélnak). Az 1,7—6,67 % G tartalmú ötvözet neve pedig öntöttvas. Kéregöntésre csak ez utóbbi alkalmas. (A 6,67%-nál több C-t tartalmazó ötvözetnek nincsen gyakorlati jelentősége). A felsorolt vas-szén ötvözet szövete nem homogén, hanem különböző szövetelemeket különböztetünk meg benne, amelyeknek a metallurgia különböző neveket adott. Az öntöttvasnak szövetei általában a következők (zárójelben a széntartalom százaléka): ferrit (0% C), tiszta vasnak (Fe) tekinthető, a leglágyabb szövet; ausztenit (max. 1,7% (7), szívós; cementit (6,67% C), összetétele Fe-AC, nagyon kemény és kopásálló, de rideg; perlit (0,83% C), a ferrit és cementit réteges elrendezésű, vegyeskristályos elegye; ledeburit, cementitből és ausztenitből álló, 58
