Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)

Zipernowsky Károly

1881-ben a párizsi opera próbavilágítása hozta meg, amelynek munkálataiban részt vett Edison akkori magyar munkatársa, Fodor István is.

Az új műhely elsó' másfél éve nem hozhatott még komoly üzleti eredményt, bár a székesfehérvári országos kiállításon is sikerrel szerepelt a vállalat villamos gépeivel és ívlámpáival. A hatóságok és pénzemberek továbbra is tartózkodóak maradtak a villamos világítással szemben. Szerencsére Mechwartnak rendíthetetlen bizalma volt az elektrotechnika jövőjében és vállalta propaganda céljából, különféle ünnepélyek fényének emelésére, a próbák és ideiglenes berendezések költségeinek viselését.

Az első három esztendőben több, részben állandó jellegű, részben alkalmi egyenáramú világító berendezést létesítettek. Az alkalmazási lehetőségeket szerencsés érzékkel bővítették; így pl. az őszre eső cséplés munkaidejét villamos világítás alkalmazásával hosszabbították meg. Az éjjeli munka bevezetésével kb. 30%-kal nőtt egy cséplőgép kapacitása; a cséplőgép árának egyhetedét tette ki a villamos berendezés ára és így könnyen kimutatták a villamos világítóberendezés beszerzésének előnyeit. A dinamó hajtása körül itt felmerült'nehézséget Zipernowsky leleményessége úgy küzdötte le, hogy a cséplőgépet hajtó gőzgép szíját és a dinamó hajtószíját minden különleges berendezés nélkül egyszerűen egymáson futtatta.

1882-ben rendezte be a Ganz-műhely a budapesti Nemzeti Színház villamos világítását. Ez volt — a londoni Savoy és a brünni színház után — a harmadik színház a világon, amelynek villamos villágítása volt; a lokomobilokkal hajtott áramfejlesztők 1000 db húsz gyertyafényű izzólámpát tápláltak. Ezt követően több színház es főleg malmok világítási berendezésére került sor.

Közben Zipernowskv már váltakozóáramú generátorokkal is kísérletezik, annak ellenére, hogy olyan szaktekintélyek, mint Schlickert, Crompton, Siemens és Edison akkoriban azt hirdették, hogy a váltakozóáramnak nincs jövője; álláspontjukat az egyenáram tárolási lehetőségével indokolták, viszont ugyanekkor nem láttak gyakorlati lehetőséget a nagyfeszültségű váltakozóáramú energia megfelelő elosztására. Az egyenáramú elosztás üzemi és gazdasági hátrányai a nagy vezeték-keresztmetszeteknél mutatkoztak, amelyek a lámpák — az akkori főfogyasztók — kis feszültségéből és nagy áramerőssé géből adódtak. E hátrány leküzdésére alakult ki az Edison —Hopkinson-féle több vezetékes, valamint a Brush-féle soros kapcsolású egyenáramú elosztórendszer. Zipernowsky sorozatos kísérleteinek eredményeként éles konstruktőri szemmel a következőkben látta a váltakozóáram előnyeit az egyenárammal szemben: 1. a kommutátor kényes szerkezet; 2. a váltakozóáram a gép állórészéről, mozdulatlan kapcsokról vehető le, sőt egy-egv tekercsre egyes lámpák, vagy lámpacsoportok a többitől függetlenül kapcsolhatók; 3. a szerkezetileg amúgyis egyszerűbb gép jóval nagyobb feszültségre készíthető, mivel a nagyfeszültségű tekercselés az állórészben van; 4. az izzólámjm élettartama váltakozóáram esetén hosszabbnak bizonyult; akkoriban az izzólámpák darabonként nyolc aranyforintba kerültek.

318