Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)

Baránszky-Jób Imre: Zámor Ferenc

sût megvalósítására hivatott munka, ő is részt kért ebből. 1950-tó'l 1954-ig működött itt munkatársai által szeretve és becsülve. Majd e munkák fékezése­kor ő is átkerült munkacsoportjával az akkor alakult MÁV Tervező Irodába, ahol főképp a fiatalok nevelése vált életcéljává, tudása gazdag tárházának kapuit kitárta s jutott onnan mindenkinek, aki kapni akart. Jellemző rá, hogy e két utóbbi helyen — olykor társszerzőkkel — egész soro­zat újítása volt a legkülönbözőbb tárgykörökből. Nevezetesebbek: 1951. Vasúti kocsi himbanélküli forgóvázának kettős rugózása. 1952. Vasúti kocsik szellőztetése. A FAV pálya átalakítása (2 társával). Járművek villamos moto­rainak lengő felfüggesztése és hosszú kardántengely alkalmazása. 1953. Próbapálya elhelyezése (2 társával). Kocsitengelyek repedésvizsgálatánál ultra­hang berendezés alkalmazása (1 társával). Motorkocsi vészfék. 1954. 4-teng. 63 np tartálykocsi szerkezete (1 társával). 1955. Gjo hűtőkocsi hőszigetelésének gazdaságos javítása. — Szellemi frissességének beszédes bizonyítékai ezek. A 75 — 78 éves mérnök komoly újításairól van szó! A végleges, 1957. januárjában bekövetkezett nyugalomba-vonulást nem élvezte sokáig. A mértékletes, mindig egészséges, rendkívül józan élet sem tarthat — úgy látszik — örökké. 1960. június 11-én váratlanul és hirtelen szív­­szélhüdés érte és pár óra múlva megszűnt működni az alkotásra teremtett agy, elhallgatott a munkára hivatott szív. A ,,The Railway Gazette” tekintélyes angol gördülőanyag szaklap 1960. július 29-i számában emlékezett meg a vasutak motorizálásának világszerte ismert úttörőjéről. A Jármüvek, Mezőgazdasági Gépek folyóirat 1960. évi 9. számában e sorok írója tette le a maga s egykori munkatársai nevében a kegyelet szimbolikus virágait. * Szerény képességeimmel megpróbálom még kutatni és jellemezni egyéniségé­nek azokat a vonásait, melyek ilyen kiváló, hosszú, eredményes munkás életnek mozgató, irányító és fenntartó elemei voltak, bár az előbb mondottaknál is rámutattam egy-két mondattal vagy félmondattal személyes tulajdonságainak néhány fontos testi-lelki jellegzetességére. A belső tulajdonságok és a külső megjelenés ritkán vannak annyira összhang­ban, mint nála voltak. Esze, akarata szabályozott, határozott irányú, külseje szikársága mellett is megnyerő, mondhatnánk, elegáns; szuggesztív hatása mellett az átlagnál jóval magasabb termete első pillanatra tiszteletet paran­csolt, amit emelt mindig egyszerű, de igen választékos öltözete. Mozdulatai nyugodtak, de energiát elárulok voltak, ahogyan műszaki véleményeit is rendkívül határozott hangon nyilvánította ki. Tárgyalási módja az ellenfelet tisztelő, de állásait kipuhatoló, azután erős vitára vezető volt. Vitáinak soha személyes vagy bántó éle nem volt. Gondolkozásában, az okok és az okozatok keresésében — de elhatározásainak végrehajtásában is! — rendkívül alapos, 254

Next

/
Oldalképek
Tartalom