Messik Márta (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 1. (Budapest, 1981)

Közös mű

A Testület nem tekintette a mü sérelmének azt, ha az igy szétválasztott részek önmagukban csekélyebb értéküek, mint az egységes alkotás« A szerzői jog ugyanis nem tesz különbséget értékes és kevésbé értékes alkotás között s a gyakorlatban sem lehet ilyen határt meghúzni«

A művészi felfogások változásait figyelve nem lehet kizár» ni azt sem, hogy egy - ma még önmagában értéktelennek vélt - librettót holnap önálló műként előadjanak« Természetes, hogy az oszthatatlan alkotás általában nagyobb értéket képvisel, mint annak része« Ez azonban nem jelent szétválaszthatatlanságot« A közös mü sérelméről tehát csak akkor beszélhetünk, ha egy-egy rész önmagában egyél» talán nem állja meg a helyét, vagy a közös mü megmaradó része teljesen használhatatlanná, értéktelenné válna.

A Testület nem tartotta járható útnak, hogy a szétválasztott részek művészi értéke alapján döntsék el esetenként, hogy egy mü osztható-e vagy sem. Ezt a felfogást a gyakorlatban alkalmazhatatlannak ítélte. Egyszerűbb és követhetőbb általános szabálynak tartotta, ha a műfajok szerinti szétválasztás alapján történik az oszthatóság elbírálása.

Nem tulajdonított a Testület annak sem jelentőséget, hogy egy-egy elkülöníthető rész /pl. a zene/ megalkotásában az alkotót a másik szerző /szövegíró/ inspirálta, befolyásolta-e. A legintenzivebb alkotói együttműködés sem teremt önmagában szerzőtársi viszonyt, ha az csak a másik szerző munkájának ösztönzéséből, ihletéséből, vagy éppen csak ötletek adásából áll.

Végül felhívta a Testület a figyelmet, hogy a szerző'cársakká minősítésnek a szerzőkre nézve hátránya is van. A szerzőtárs jogi helyzete ugyanis, a védelmi idő számításán kívül minden más vonatkozásban kedvezőtlenebb, mint a társszerzőké, hiszen alkotásával önállóan nem- 79