Messik Márta (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 1. (Budapest, 1981)
Jogosulatlan felhasználás
26» 2.P.21.911/1976. Pf .111.20.655/1977 A szerző engedélye nélkül történő felhasználás jogvédelem alá nem eső mü esetében Cl.i.sz. : 2o/1976. Illéssy CJózsef felperes - Helybély Zoltán és társa alperes A felhasználás olyan fogalommeghatározás, amely .jogi védelem alatt álló müvet feltételez. Szerzői /jogi oltalomban az a mü részesíthető.amely sajátos, önálló szellemi alkotásként jelentkezik. Felperes az Egyetem felkérésére alperesek diplomatervezési munkájának irányitásában ipari konzulensként vett részt és ő adta meg a diplomatervezési feladatokat is Felperes a diplomatervezési feladatot az Egyetemhez intézett levelében adta meg és az - a felperes állitása szerint - magában foglalta azokat a megoldásokat, felismerése két is, amelyeket korábban a felperes dolgozott ki. Alperesek a diplomatervet megoldották, majd 2 évvel később egy szakfolyóiratban cikket tettek közzé, amelyben a felpe rés szerint az ő felismerését sajátjukként ismertették. Ké sőbb a felperes eredményeit az alperesek felhasználták úgy is, hogy az abban foglalt módszerrel egy meghatározott gya korlati modell számitógépes analízisét is elkészítették. Fentiek alapján a felperes állitása szerint alperesek az ő szerzői jogát megsértették. A Szerzői Jogi Szakértő Testület eljáró Tanács a Fővárosi Biróság felkérésére megállapította, hogy a íel~ peres felismerései nem tekinthetők uj, önálló, sajátos tu~ dományos felismerésnek, igy a felperes nem hozott létre szerzői jogi törvény védelme alá tartozó müvet. Az eljáró Tanács nem talált a periratokban adatot arra vonatkozóan sem, hogy a felperes által ismertetett "felismerést" 130