Messik Márta (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 1. (Budapest, 1981)

Népművészet

Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság az első fokú itéletet megváltoztatta és a felperes igényét elutasította,.

Az első fokú bíróságnak a lemondás alakszerüségével kapcsolatos álláspontját nem osztotta«, "A szerzői jogról szóló törvény /Szjt,/ 13«, §~ának /3/ bekezdése értelmében a jogosult a mü felhasználásáért járó díjazásról csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le. A törvény tehát nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a joglemondó nyilatkozat érvényességéhez írásbeli alakra lenne szükség.

A Szjt. 27«, §-a értelmében a felhasználási szerző“ dést - ha a jogszabály másképp nem rendelkezik - írásban kell megkötni,, A népínesemondó és a népmesegyűjtő között azonban felhasználási szerződés nem jött létre. Ilyen szerződést ugyanis a Szjt. 25. §-a értelmében csak az erre hivatott szervezet tel, illetőleg szervezet utján lehet kötni. Tombácz János arra jogosította fel a népmesegyűjtőt, hogy az általa mondott meséket tartalmazó hangszalagot tudornányos munkájának elkészítésénél díjazás nélkül felhasználhatja. Az ilyen egyoldalú nyilatkozatra pedig azokat az alaki megkötöttségeket, amelyek a felhasználási szerződésre vonatkoznak, nem lehet kiterjeszteni. Ha a jogszabály ehhez a nyilatkozathoz is írásbeli alakot kívánt volna, akkor a Szjt. 13. §=ának már említett /3/ bekezdése igy rendelkezett volna. A "kifejezett" nyilatkozat megkövetelése csupán azt jelenti, hogy ráutaló magatartással a szerzői díjról lemondani nem lehet,"

A Legfelsőbb Bíróság továbbá a beszerzett szakvéleményekből és a per anyagából arra a következtetésre jutott, hogy a felperes keresete érdemben is alaptalan, T,J meséi u.i. nem tekinthetők olyan alkotásoknak, amelyek a Szjt. 1. és 4. §-a szerint védelem alá esnek.

A meghallgatott szakértő véleményét fogadta el, amely szerint az "eredetiség" és a "szerzőség" fogalma a

, - 103 -