Kelemen János: A budapesti metró története (Budapest, 1970)
VII. fejezet. A metró üzeme
107. ábra. A kocsiszín egyik hajója, az „enieléses” csarnok Valamennyi alállomást közvetlenül és külön-külön táplálják a 10 000 V-os hálózat kábeljei. A közvetlen energiatáplálás mellett — tartalékként — a metró teljes vonalán végigfut egy tápkábel — az előbbiektől független táplálással —, amely minden alállomáson leágazik. Ez a biztonsági tartalékként beépített ún. lánckábel akkor ad áramot, ha valamelyik állomási betáplálás kiesne, akár a városi hálózatban előálló hiba miatt, akár a kábel sérülése következtében. Emellett az egyes alállomások egymást is képesek kisegíteni, így a betáplálás biztonsága háromszoros. Minthogy a földalatti a várost átszeli, a városi hálózat egyes részeinek kiesése esetén sem kell attól tartani, hogy a földalatti áramszünet miatt leáll; amíg a város bármely pontján van áram, a földalatti is működőképes. Az energiahálózat vezérlőterme — a központi forgalomirányítóval együt t — a Deák téri állomáson van. Innen kapcsolják az alállomásokat, távjelző és távműködtető berendezések segítségével. Maguk az alállomások kétféle rendszerűek. A vasúti üzemet tápláló vontatási alállomások a 10 000 V-os váltakozó áramot egyenirányítók segítségével egyenárammá alakítják át, és 825 V feszültségre transzformálják (108. ábra). A segédüzemi alállomások secunder oldalán a 183
