Kelemen János: A budapesti metró története (Budapest, 1970)

VI. fejezet. A föld alatti terek építészeti kialakítása

aki belép az aluljáróba vagy állomástérbe, legyen szembeötlő az alkotás nagysága.

E felfogás nem tűri meg az „árusítást”, mert az üzletek, kirakatok, automaták és hasonló dolgok a monumentális hatást rontják, „vásári” jelleget kölcsönöznek, végső soron az alkotás iránt megkívánt csodálatot zavarják.

A belső terek lehetőleg tágasak, magasak legyenek. A burkolatok a legnemesebb anyagokból — márvány, gránit — készüljenek, a világítás is méltóságteljes legyen (csillár, kandeláber). A terek centrális pontjaira a hatás fokozására nagyméretű képzőművészeti alkotások — freskók, szobrok — kerüljenek (90. ábra).

Az utca folytatása. A föld alatti terek ugyanolyan funkciót töltenek be, mint az utcák és terek (villamosmegállók, átkelőhelyek stb.). A föld alá helyezés olyan kényszer, amely a közönségnek mindenképpen kellemetlen. Felejtessük el ezt a kellemetlenséget és a föld alatt is utánozzuk az utcát. Az aluljáró az utca folytatása, tehát mindazzal rendelkezzék, ami az utca atmoszféráját idézi. Legyenek benne üzletek kirakattal, eszpresszók, büfék, pavilonok, újságárusok és telefonfülkék, illemhelyek és neonreklámok. Az építészeti burkolatok alárendelt szerepet töltenek be, mert a térség jellegét az üzletek, kirakatok adják

11 A budapesti metró

161

89. ábra. „ — Legyen szíves megmondani, melyik aluljáróban vagyok?!”