Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)
V. fejezet. A magyar szabadalmi rendszer európaizálása és globális harmonizációja
7) A Müncheni Egyezmény csak az egyik fele az európai szabadalmi rendszernek, a szabadalmi jogot ért európai kihívásnak. A rendszer másik fele, az európai szabadalmi jog épületének záróköve az 1975. december 15-én kötött Luxemburgi Egyezmény, amely az Európai Gazdasági Közösség szupranacionális „közösségi szabadalma" (community patent) létrehozatalára irányul. A közösségi szabadalom integráns része az EGK 1992-től létrejövő egységes belpiaca, jogi, gazdasági és technikai közössége intézményrendszerének. A Luxemburgi Egyezmény lényegében úgy funkcionál majd, mint az Európai Gazdasági Közösség egységes szabadalmi törvénye. Amíg a Müncheni Egyezményben megvalósított racionalizálás csak a nemzeti szabadalmak kötegének megadásáig tart, mivel ezt követően a szabadalmak „nemzeti életet" élnek az egyes tagországokban, addig a Luxemburgi Egyezmény közösségi szabadalma szupranacionális jellegű szabadalom, amely a szabadalmi jog hagyományos nemzeti területi elvének gravitációját legyőzve-az országhatárokat átlépő exterritoriális hatállyal bír, és tartalma, dimenziói, jogi sorsa, érvényesíthetősége, érvényvesztése egységes, az egyes nemzeti jogoktól független. Ez tehát azt jelenti, hogy a közösségi szabadalomnak jogilag egynemű, unitárius jellege van, amelynek következtében azonos hatállyal bír valamennyi tagország területén, ezért az összes tagország egészére nézve igényelhető, illetve engedélyezhető, ruházható át, köthető rá licenciaszerződés, egyetlen fenntartási illeték fizethető rá. Mindez jelentős idő- és költségkímélést jelent, továbbá megnöveli a szabadalmi jogbiztonságot, és csökkenti a szabadalomjogi és innovációs kockázatot. A szabadalmi joghatóság centralizációja következtében egyetlen eljárásban (a közösségi szabadalmi bíróságok előtt) fel lehet lépni a közösségi szabadalom bitorlása ellen, illetve megsemmisítése érdekében. Érdemes megemlíteni, hogy a Luxemburgi Egyezmény bevezeti a közösségi szabadalmak tekintetében a törvényes licencia (licenciakészség) intézményét, amelynek értelmében a tulajdonos bármely személynekáltalános hatályú engedéllyel lehetővé teheti, hogy a találmányt megfelelő ellenérték fejében hasznosítsa. Az Egyezményhez az Európai Gazdasági Közösség országain kívül olyan országok csatlakozhatnak, amelyekkel a Közösség vámunióra vagy szabadkereskedelmi megállapodásra lép. Az irodalomban „luxemburgi csodának" nevezett Egyezmény nem korlátozza a tagországok jogát nemzeti szabadalmak engedélyezésére és - egy átmeneti ideig - az európai szabadalmak engedélyezését is fenntartja. Ennek következtében az Európai Gazdasági Közösség vonatkozásában a bejelentőknek három választási lehetősége van: igényelhetnek nemzeti szabadalmat, központilag megadott, de multinacionális, nemzeti tartalmú európai szabadalmat és központilag megadott, egységes tartalmú szupranacionális közösségi szabadalmat. A nemzeti szabadalom érvényét veszti, ha ugyanarra a találmányra ugyanannak a bejelentőnek közösségi szabadalmat adnak. 152
