Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)
III. fejezet. Az iparjogvédelem funkciói a piacgazdasági innovációs folyamatokban, és helye az állami innovációs stratégiákban
többszörös információvisszacsatolás vezérlőblokkjának kellene lennie. Ehhez társult a gyakran gyenge értékesítési potenciál, a keresleti-kínálati viszonyok nem megfelelő ismerete, a gyenge reklámtevékenység és kapcsolathiány. A kreativitás szempontjából a bajok ott kezdődtek, hogy egész iskolarendszerünk „ex katedra" jellegű, lexikális ismerethalmaz átadására, tehát lényegében tudásreprodukcióra törekedett, az alkotóképességet pozitív devianciaként, oktatási „tervháborításként" kezelve. Ez a rendszer rendkívül alkalmas a kreatív képességek, alkotó hajlamok elfojtására, a kísérletező kedv elvételére. Ehhez járult az egyetemi felvételi rendszer bizonyos kontraszelekciós hatása, a túlterhelt oktatógárda, az elavult, komplexitást nélkülöző tananyagok. Mindemellett az innovációs folyamatokat hordozó személyi bázis kiterjedése (az iskolarendszer áteresztő képessége) messze elmaradt a nemzetközi paraméterektől. A 18-22 éves korosztályból az USA-ban, Japánban 40% tanul egyetemen, a Szovjetunióban 25%, nálunk 9%. Európában ennél rosszabb arány csak Albániában van. Az egyetem után át- és továbbképzési rendszer az innovációra való felkészítés szempontjából nem volt eléggé szervezett és tervszerű, sok volt benne a formális elem. A hallgatók egy része állandó „tanfolyami ülnökként" vett részt, célja nem a tudásgyűjtés, hanem az oklevélgyűjtés volt. Mindez az innovációhoz szükséges szellemi háttér fokozatos gyengülését eredményezte. A kisszámú nagy szervezet, vidéken működő egy-két vállalat beszűkítette az egyéni mobilitási lehetőségeket, megnehezítette a szakmai életűtváltás, a pályakorrekció lehetőségeit, és a középszintű szakembereket a vállalatnak kiszolgáltatottá tette. Ez az innovációs folyamatokkal szükségképpen együttjáró konfliktusok vállalása ellen hatott, és kialakított olyan tulajdonságokat, mint a legkisebb ellenállás mentén haladás, a felső elvárások túlzott tisztelete, a kétségbevonásuktól való félelem, a változatlanság iránti erős hajlam, a konfliktusok és érdekösszeütközések elkerülése, a rutinirozódott eljárásokhoz való erős ragaszkodás, a változások iránti erős bizalmatlanság. Az innováció egyáltalán nem volt helyén a társadalmi értékrendben. A társadalmi közmegítélés - amely Magyarországon eleve konzervatív - nem méltányolta kellőképpen az innovációt. A fiatalok jelentős részének nem az excentrikus figuraként, instabil, oppozíciós szellemként bemutatott feltaláló, hanem a sikeres benzinkutas, táncdalénekes és labdarúgó volt az ideálja. A „második gazdaság" jövedelemszerzési lehetőségei, a jól fizetett rutinmunkák között a találmány lejáratott fogalom, gyér pénzszerzési lehetőség volt. Ortodox ideológiai beidegződések („a szabadalom kapitalista intézmény"), az újítási-szabadalmi szakterület szakmai bonyolultsága és ismeretlensége egyes műszaki vezetőket olyan kijelentésekre indított, hogy etikus mérnök nem nyújthat be szabadalmi bejelentést. Ebben szerepet játszott az a tény is, hogy országunk méretei miatt szűk hozzáértő kollektívák kialakulása, az önkontroll és a nyílt viták hiánya elősegítette egyes területeken klikk-rendszerek kialakulását, a visszaéléseket és az összeját103
