Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1989)

II. fejezet - 1. Az iparjogvédelmi jogviszonyok rendszere

zövel helyettesítettek. Ez az ún. ekvivalencia elv. Az igénypontban szereplő valamely elemmel egyenértékűnek tekinthető egy olyan elem, amely lényegében ugyanazt a feladatot, lényegében ugyanolyan módon és lényegében ugyanolyan eredménnyel látja el.

A bírói gyakorlat szerint a szabadalmi oltalomból eredő díjigény alatt a jogszabály vagy a szerződés alapján fennálló díjigényt kell érteni, amelyet nem érint az ekvivalens jellemző alkalmazása.

Hatályos szabadalmi jogunk tehát az ekvivalencia elvet — a korábbi joggyakorlattal egyezően — a szabadalmi oltalom terjedelmének megállapításánál nem alkalmazza, mivel a szabadalmasnak a törvény alapján nem díjigénye, hanem oltalmi igénye van, amelyet bitorlás esetén mint reparációs igényt (térítés, kártérítés) érvényesíthet.

Ekvivalens megvalósítással senki sem lehet bitorló, eltiltani őt a hasznosítástól a szabadalom alapján nem lehet. Ekvivalencia esetén tehát csak a jogszabály vagy szerződés alapján fennálló díjigény marad fenn.

Az ekvivalencia esetén kívül abban az esetben is fennmarad a díjigény, ha a helyettesítő jellemzők nem egyenértékűek, hanem jobbak, mint az igénypontban leírt megfelelő jellemzők, de csak akkor, ha a javított jellemzőket a szabadalmas, illetőleg a feltaláló bocsátotta a hasznosító rendelkezésére. Ha a hasznosító a javítást maga fejlesztette ki vagy a szabadalmason, illetőleg a feltalálón kívül mástól kapta, a díjigény nem őrződik meg.

A fentiek szerint a találmánnyal kapcsolatos derivativ megoldásoknak három - az adott találmány oltalmi köréből fokozatosan kilépő és egy másik találmány szabadalmi oltalma körébe átvezető — változata van, amelyek tehát a közkincs és a szabadalom ütközőzónájában helyezkednek el. A derivativ megoldások első fokozatú változata, mintegy a védelem külső gyűrűje, amikor egy vagy több igényponti jellemző egyenértékű (ekvivalens) jellemzővel van helyettesítve. Ez a változat már kilép az oltalom köréből, de fennmarad a jogszabály vagy szerződés alapján már fennálló díjigény. A derivativ megoldások második fokozatú változata, amikor a helyettesítő jellemzők jobbak, javítottak. Ez méginkább távolodik az oltalmi körtől, a jobszabály vagy szerződés alapján fennálló díjigény azonban megőrződik, ha e jellemzőket a szabadalmas, illetőleg a feltaláló bocsátotta a hasznosító rendelkezésére. (Itt lényegében egy burkolt knowhow átadásról van szó, amely a díjigény szabadalmi jogcímét nem változtatja meg.) E feltétel nélkül viszont nem érvényesíthető a díjigény. A derivativ megoldások harmadik fokozatú változata,- amikor a javítás, továbbfejlesztés olyan szintű, hogy szabadalmazható találmánynak minősül. Ebben az esetben a két (a „régi” és az „új”) szabadalom annyira átfedheti egymást, hogy a szabadalmak között függőség jöhet létre, ha a szabadalmazott találmány másik szabadalom megsértése nélkül nem hasznosítható. Ennek feloldása végső soron kényszerengedéllyel történhet. (Ez nem szankció, hanem jogi kényszermegoldás.)

A Vrn. által bevezetett eme új rendelkezések kizárják a szabadalmi oltalom-97