Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1986)

II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma

A javított megoldást szintén bárki hasznosíthatja, de díjat csak az a hasznosító köteles fizetni, aki a javított jellemzőt a szabadalmastól vagy a feltalálótól kapta. Ha a hasznosító a javítást maga fejlesztette ki, nem köteles a szabadalmasnak, illetve a feltalálónak díjat fizetni. Egy adott szabadalom szempontjából tehát a műszaki megoldások négy cso­portba oszthatók, amit a 2. ábra szemléltet. Egy-egy konkrét megvalósított meg­oldás az ábrán egy pontnak felel meg. Az „A” tartomány a találmány szerinti megoldások halmazát jelzi, amelyek beleesnek a szabadalom oltalmi terjedelmébe. E megoldásokat csak a szabadal­mas engedélyével szabad hasznosítani, aki ezt engedély vagy egyéb jogcím nélkül teszi, bitorolja a szabadalmat. A „B” tartományban a találmánnyal egyenértékű megoldások vannak, ame­lyekben egy vagy több igényponti jellemző egyenértékű jellemzővel van helyette­sítve. Az egyenértékű megoldásokat bárki szabadon hasznosíthatja, de a haszno­sítás fejében köteles a szabadalmasnak díjat fizetni. A „C” tartományban vannak a találmány olyan javított megoldásai, amelyek­nél egy vagy több igényponti jellemző nem egyenértékű, hanem javított jellemző­vel van helyettesítve. Ezeket is bárki szabadon hasznosíthatja. Ha a javított jel­lemzőt a szabadalmas vagy a feltaláló bocsátotta a hasznosító rendelkezésére, a hasznosítónak a hasznosítás fejében díjat kell fizetnie a szabadalmasnak. A „D” (közkincs) tartományban helyezkedik el az összes olyan megoldás, ami nem esik sem az „A”, sem a „B”, sem pedig a „C” tartományba. Ezeket a szaba­dalomtól függetlenül bárki szabadon és díjfizetési kötelezettség nélkül hasznosít­hatja. 98 2. ábra

Next

/
Oldalképek
Tartalom