Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)

I. fejezet. Az iparjogvédelemmel összefüggő általános jogi ismeretek

nek lejártával (maximálisan 15—20 év) a nyilvánosságra hozott találmány közkinccsé válik, vagyis bárki szabadon hasznosíthatja azt jogszerű gazdasági tevékenysége körében.

A szabadalmi oltalom általában csak az adott ország területére terjed ki, amelynek illetékes iparjogvédelmi hatósága azt engedélyezte. Az ún. „világszabadalom” tehát nem létezik, a szabadalmi védelmet általában minden országban külön-külön kell megszerezni. Egyes országcsoportok esetében azonban egy közös hivatalnál egyetlen bejelentéssel több országra kiterjedő jog nyerhető. (Pl. az Afrikai-Malgas Iparjogvédelmi Hivatalnál.)

Hazánkban a szabadalmi jog alapvető jogszabálya az 1969. évi II. törvény.

Ha a jogosult nem kívánja a találmányt szabadalmaztatás révén nyilvánosságra hozni, azt ipari titokként kezelheti. Az ipari titokvédelem alapvető szabályait általában a tisztességtelen versenyt tilalmazó jogszabályok tartalmazzák a különböző országokban.

Az ipari titokvédelemmel körülbástyázott találmányt a jogosult tényleges helyzetéből következően éppenúgy kizárólagosan hasznosíthatja, mintha szabadalma lenne.

Az ipari titokvédelem alapján fennálló kizárólagos jogosulti helyzet azonban gyengébb és határozatlanabb, mint a szabadalmi oltalomból eredő kizárólagos jog.

Az a személy (vállalat, szövetkezet) ugyanis, aki saját eszközeivel önállóan szintén kifejleszti az ipari titokvédelem tárgyául szolgáló műszaki megoldásokat — továbbá az, aki ilyen személytől szerzi meg ezeket az ismereteket —, szabadon felhasználhatja és közzéteheti azokat. Másrészt a titokvédelem abban is korlátozott, hogy ha a titokban tartott megoldás felhasználásával gyártott terméket forgalombahozzák, a megoldást — amely a nyilvánosságrahozatal folytán közkinccsé vált — bármely vállalat, szövetkezet lemásolhatja,

22