Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)

II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma

nül előállított termékre is. Ez azt jelenti, hogy minden anyag, amelyik azonos tulajdonsággal rendelkezik, úgy tekintendő az ellenkező bizonyításig, hogy ezt a szabadalmazott eljárás­sal állították elő. Ha viszont beigazolódik, hogy ugyanahhoz a termékhez másik eljárás alapján jutottak, az eredeti szabada­lom hatálya a másik eljárással készült termékre nem terjed ki. A Vr. 3. § (1) bekezdése az ötvözetekről külön rendelkezik és meghatározza helyüket az oltalmazható találmányok sorá­ban, amennyiben kimondja, hogy ezek nem tekintendők ve­gyi úton előállított termékeknek. Ab) pont szerint nem szerezhető szabadalom olyan talál­mányra, melynek alkalmazásba vétele jogszabállyal vagy tár­sadalmilag elfogadott erkölcsi normákkal ellenkeznék. Ha azonban a terméknek csupán a forgalma van korlátozva, e tiltó rendelkezés nem vehető figyelembe a Párizsi Uniós Egyez­mény 4 quater cikke alapján, mely szerint: ,,a szabadalom sem meg nem tagadható, sem nem hatálytalanítható abból az okból, hogy a szabadalmazott termék, illetve a szabadalma­zott eljárással előállított termék forgalmát a nemzeti jogsza­bályok megszorítják vagy korlátozzák”. — Ha tehát pl. egy gyógyszer (kábítószer) forgalmát jogszabály korlátozza, ezen az alapon nem tagadható meg a szabadalom az előállítási el­járásra. Megjegyzendő viszont, hogy a szabadalom nem is mentesít e korlátozás alól. Ac) pont értelmében nem részesülhet szabadalmi oltalom­ban a találmány, ha tárgya megegyezik valamely korábbi el­sőbbségű belföldi szabadalom tárgyával. Ez a megegyezés úgy értendő, hogy pl. valamely korábban bejelentett vagy korábbi uniós elsőbbségű — és szabadalmazott — találmány igénypontjai érintik annak a bejelentőnek oltalmi igényét, aki akár csak egy nappal később ugyanazt a találmányt ugyanazzal az oltalmi igénnyel szabadalmazás céljából beje­lentette. Teljes azonosság esetén a második bejelentő nem kaphat szabadalmat, mivel egy találmányra két szabadalom 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom