Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

I. fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és szervezete

Eredetmegjelölések pl. a „carrarai márvány”, ..havanna szivar”. „roquefort sajt”, „tokaji bor”, „herendi porcelán” megjelölések.

Az eredetmegjelölés tehát — a származási helyen felül — közvetlenül utal a meghatározott földrajzi hely és az onnan származó áru minősége, tulajdonsága, jellege közötti kapcsolatra is.

Az eredetmegjelölések oltalma — a származási jelzések oltalmához hasonlóan — a hamis vagy megtévesztő megjelölések tilalma révén valósul meg. Ezen felül az eredetmegjelölések oltalmára és nemzetközi lajstromozására 1958-ban létesült és legutóbb 1967-ben Stockholmban felülvizsgált Lisszaboni Megállapodás tagállamai — köztük hazánk is — kötelezték magukat, hogy a megállapodás rendelkezései szerint területükön oltalomban részesítik a többi ország termékeire vonatkozó eredetmegjelöléseket, ha azokat a származási ország e minőségükben elismeri, oltalmazza, és a Genfben székelő nemzetközi iparjogvédelmi iroda lajstromozza. A cégnév, a származási jelzés, eredetmegjelölés értékét — a védjegyhez hasonlóan — az adja meg, hogy fokozzák az áru értékét és elősegítik az áruértékesítést azáltal, hogy egy-egy vállalatnak illetőleg földrajzi helynek a vevők körében jó hírneve alakul ki.

Az iparjogvédelem körébe sorolják az áru kiszerelése (Ausstattung, make-up) jogi védelmét is. Az áru kiszerelése alatt az árunak és csomagolásának olyan kiállítását értjük, amely az árut előállító vállalatra utal. Az áru kiszerelése általában a védjegytörvények, némely jogrendszerben pedig a tisztességtelen versenyt tiltó jogszabályok keretében nyer oltalmat.

Az áruk kötelező megjelölése azt jelenti, hogy egyes országokban az iparcikkeken vagy csomagolásukon fel kell tüntetni az előállító vállalat elnevezését, illetve olyan jellel kell ellátni az iparcikket, amelyről az előállító vállalat kétséget kizáróan megállapítható.

17