Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

III. fejezet. Szabadalmi eljárások

kiadni, amíg a találmány tárgya vagy annak ismertetése, il­letve bemutatása a kiállításon megtekinthető (Vr. 22. §). Az ilyen elsőbbség igazolását a kiállítás tartama alatt a kiállítás igazgatóságától kell kérni, a kérelemhez mellékelni kell a ki­állított tárgy leírását. — Az elsőbbségi irat 10,— forint álta­lános tételű okirati illeték alá esik. 10. Illetékfizetés halasztási kérelem A 41 1969. (XII. 31.) PM sz. rendelettel módosított 11 1966. (VI. 29.) PM sz. rendelet 105. § (7) bekezdése szerint „az OTH a bejelentési, az utólagos vizsgálati, valamint az 1—3. évi fenntartási illeték megfizetésére a bejelentő, illetőleg a szaba­dalmas számára a bejelentés napjától számított három évre halasztást engedélyezhet, ha hat hónapnál nem régebben ki­állított hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy kereseti, jö­vedelmi és vagyoni viszonyai folytán az említett illetékeket fedezni nem tudja. Ha a szabadalom a negyedik évi fenntar­tási illeték megfizetésének elmulasztása miatt megszűnik, az illetéket megfizetni nem kell”. Az igazoláshoz szükséges nyomtatvány az OTH-nál szerez­hető be. Az igazolás céljára közölni kell a kérelmezőnek, to­vábbá bizonyos meghatározott hozzátartozóknak a forma­­nyomtatványon feltüntetett adatait. Az adatokat a kérelmező tölti ki büntetőjogi felelőssége mellett. A személyi adatokat a személyi igazolvány alapján kell feltüntetni. Ha a kérel­mező (a hozzátartozó) nyugellátásban részesül, a nyugellátás összegét az ezt feltüntető utolsó postai szelvénnyel kell iga­zolni. Adóigazolást csak akkor kell kiállítani, ha a kérelmező nyilatkozatában kijelentette, hogy neki vagy hozzátartozó­jának adóköteles vagyontárgya vagy jövedelme, illetve adó­mentes ingatlana van. A nyilatkozatok és igazolások illeték­­mentesek. 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom