Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)

II. Fejezet. Szabadalmi jog

Újdonság A szabadalmi törvény értelmében egy találmány csak akkor szabadalomképes, ha új. A törvény az újdonságot negative, tehát akként határozza meg, hogy mikor nem tekinthető új­nak a találmány. Nem tekinthető újnak a találmány, ha az a bejelentése (helyesebben: prioritása) idejében a) közzétett nyomtatványok vagy egyéb sokszorosítások útján már annyira ismeretessé vált, hogy szakértő által hasz­nálható volt, b) nyilvános gyakorlatbavétel, kiállítás útján vált oly is­meretessé, hogy a szakértők általi használata lehetségessé vált, c) már szabadalom tárgyát képezte. Az újdonság fogalmának meghatározása több probléma vizsgálatát követeli meg. Először is a találmány szabadalmazhatóságának alapfelté­tele, hogy az abszolút értelemben, tehát objektíve legyen új. A találmány szubjektíve is lehet új, ha ti. csak a „fel­találó”, vagy egy meghatározott csoport számára jelent új­donságot. Ebben az esetben a találmány a társadalom egésze számára nem jelent értéket, éppen erre tekintettel az ilyen alkotás szerzőjét a kizárólagos jog nem illetheti meg, mert nem az össztársadalmi ismereteket, hanem legfeljebb egy csoport ismereteit bővítette. Az abszolút értelemben vett új­donság viszont az össztársadalom ismereteit bővíti. Ennek megítélése céljából ismerni kell az érintett műszaki területet. A szabadalmi gyakorlatban ezt az ismeretanyagot a tech­nika szintjének nevezzük. Többször felmerülő kérdés az iparjogvédelem területén te­vékenykedők számára, hogy az ismert technikai helyzet mi­ként határolható be, a viszonyítási bázis hogyan állapítható meg. Vajon ugyanazon szükséglet kielégítési körére térj ed - jen-e ki a vizsgálat, vagy átnyúlhat-e érintkező szakterüle-3' 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom