Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)
II. Fejezet. Szabadalmi jog
tekre is. Meddig tekinthető invenciózusnak az ilyen „átnyúlás”-on alapuló találmány, közhasználatú szóval „átvitel”, hol a határ ebben a vonatkozásban. A találmány körébe eső szakterület technikai színvonalát a bejelentőnek a leírásban ismertetnie kell, mégis a vizsgálat során az igényelt oltalom terjedelme az, ami a helyes viszonyítási alapot meghatározza. Ebből máris adódik az a követelmény, hogy az oltalmi igényt úgy kell meghatározni, hogy az a szükséges általánosítást még magába foglalja, de az általánosítás ellenére elég konkrét maradjon. A technikai szint megvonása során a találmány helyes beillesztése a műszaki ismeretek meglevő körébe tehát alapvető jelentőségű. Másik kérdés, mikor mondhatjuk ki egy műszaki alkotással kapcsolatban, hogy az nem lépi túl a meglevő technikai ismeretek körét, tehát nem új megoldás. A kérdés eldöntése céljából a törvény meghatározásából indulhatunk ki. Ugyanis a szabadalmi törvény azt kívánja meg a szabadalmazható találmánytól, hogy az a szakértő számára is tartalmazzon olyasmit, amit ő nem tudott és nem is tudhatott. De ki értendő szakértő alatt? A törvény erre nézve nem tartalmaz közelebbit. A kialakult gyakorlat szerint szakértőn nemcsak az érintett szakterület legkiválóbb művelőit, hanem azokat is érteni kell, akik a szakterületet elméleti és gyakorlati tudásuk alapján átlagosan jól ismerik. Ebből viszont következik, hogy a szabadalmi gyakorlat szerinti szakértőtől nem várható egymással ellentétes adatokat tartalmazó irodalom estén az ellentétes álláspontok leküzdése, a kísérletezgetés. Egyébként a szakértő fogalma bizonyos értelemben változó kategória is, és változása szorosan összefügghet a szabadalompolitika alakulásával. A társadalom ismeretei szakadatlanul és hatványozott mértékben bővülnek. Ahogyan az általános műveltségen ma más ismeretanyag birtokosát értjük, mint pl. 20—30 évvel ezelőtt, ugyanúgy a technikai általános 36
