Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)
II. Fejezet. Szabadalmi jog
rendezése is szinte megoldhatatlan probléma, nem is beszélve arról, hogy e nagy anyag áttanulmányozása milyen nagy feladatot ró az eljáró szabadalmi hatóságra, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy az előbb előnyként említett nagyobb garancia illuzórikussá válik mindinkább. Ugyanakkor a vizsgálat lefolytatása mind nagyobb időt igényel, ezért a bejelentő és a közösség egyaránt hosszú időre bizonytalanságban van. Sok találmány a szabadalom engedélyezésének, vagy kinyomtatásának időpontjában már túlhaladott a technika gyors fejlődése következtében. 3. Felszólalási rendszer Lényege az, hogy az eljáró hatóság a szabadalmazhatóság kérdésében csak a találmányi leírás meghatározott időre való közzététele után határoz. Az egyik legdöntőbb kellék, — nevezetesen az újdonság — vizsgálatát is a közösségre bízza oly módon, hogy a közzététel ideje alatt bárki felszólalással élhet, amennyiben olyan körülményről van tudomása, amely a szabadalmazhatóságot, elsősorban a bejelentés újdonságát rontja. Ilyen rendszerű az 1895. évi magyar szabadalmi törvény is. E rendszernek az ipari fejlődés bizonyos fokán és meghatározott társadalmi-termelési viszonyok között — nevezetesen a termelőeszközök magántulajdona mellett, — számos előnye van, mert joggal vélelmezhető, hogy a konkurrencia szakembere ismeri jól a szakirodalmat és egyben eminens érdeke is, hogy arra alkalmatlan találmányra az ellenérdekű fél ne kapjon szabadalmat. A mi társadalmi és gazdasági viszonyaink közt a termelőeszközök szocialista tulajdonából folyó alapvető érdekellentét hiánya következtében e rendszer nem tekinthető előnyösnek. 29
