Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)
I. Fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és története
Az iparjogvédelem körébe tartozó — részben, a nemzetközi egyezményben felsorolt, részben azon kívül kialakult — jogintézmények három csoportba sorolhatók: a) Az első csoportba azok a jogintézmények tartoznak, amelyek az áruk műszaki (tartalmi) és esztétikai (formai) kialakítására vonatkozó szellemi alkotásokkal kapcsolatosak. Ezek a szellemi alkotások az árutermelés folyamatának alapvető tényezőjét képezik a munkaeszközök és munkatárgyak mellett, mint az ember termelési ismereteinek, tapasztalatainak, összefoglalóan a termelés technikájának részei, amelyet nemzedékek hosszú sora halmozott fel és amely állandóan bővül új szellemi alkotások, termelési tapasztalatok formájában. Az emberiség felhalmozott és nyilvánosságra hozott termelési ismeretei, tapasztalatai általában köztulajdonban vannak, tehát mindenki hasznosíthatja azokat jogszerű gazdasági tevékenysége körében. Nincsenek viszont köztulajdonban azok az új és hasznos szellemi alkotások, amelyek jogi oltalomban részesülnek. A jogi oltalom lényege ugyanis éppen az, hogy ezek a szellemi alkotások az alkotó, illetve jogutóda tulajdonában vannak meghatározott ideig, ennek következtében iparszerű gazdasági hasznosításukra az oltalom ideje alatt csak a tulajdonosnak és annak van kizárólagos joga, aki arra engedélyt kapott a tulajdonostól. Jogi oltalomban részesülő szellemi alkotások az áruk műszaki (tartalmi) kialakítására vonatkozó találmányok, használati minták, nemesített növényfajták és az áruk esztétikai (formai) kialakítására vonatkozó ipari minták, valamint az ún. műszaki tapasztalatok, amelyek az áruk tartalmi és formai kialakítására egyaránt vonatkozhatnak. A találmány olyan, világviszonylatban új, iparszerűen alkalmazható szellemi alkotás, amely feltalálói tevékenység eredménye. A találmányok jogi oltalmának fő formái: a szabadalom és a szerzői tanúsítvány. 7
