Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)
I. Fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és története
A szabadalom az állam illetékes hatósága által a belföldi vagy külföldi feltaláló vagy jogutóda számára adott kizárólagos jog, amelynek az a tartalma, hogy a találmány tárgyának iparszerű előállítására, használatára és forgalomba hozatalára csak a szabadalom tulajdonosának vagy az ő engedélyével (licencia) jogosítottnak van joga. A szabadalom csak annak az országnak a területére szól, amelynek illetékes hatósága engedélyezte (ún. „világszabadalom” nem létezik), emellett időben és tárgyi terjedelemben is korlátozott jog (nálunk pl. 20 évre szól, hatálya nem terjed ki pl. a tranzit forgalom tárgyaira). A szabadalmi jog engedélyezésével egyidejűleg az állam nyilvánosságra hozza a találmányt (a szabadalmi leírást kinyomtatja) és az az oltalmi idő letelte után köztulajdonná válik. A Szovjetunióban és néhány más országban a feltalálók választásuk szerint vagy szabadalmat vagy szerzői tanúsítványt kérhetnek találmányaikra. A szerzői tanúsítvány kiadásával a találmány gazdasági kihasználásának kizárólagos joga és kötelessége az államot illeti, illetve terheli, a feltalálónak pedig a megvalósítás során jelentkező eredmények arányában díjigénye van a megvalósító vállalattal szemben. A használati minta olyan új, kész termék alapján leírás nélkül is utánozható ipari termékminta, amely a termék előállítása vagy használata tekintetében műszaki vagy célszerűségi feladatot old meg. Minthogy a szabadalmazható terméktalálmányok és a használati minták között lényegében csak színvonalbeli különbség van, a használati mintát „kis találmánynak” is szokták nevezni. Az ipari minta a termék új, eredeti külső kialakítása, amely az alak, rajz, színkombináció, stb. különlegességeit juttatja kifejezésre és amely ipari megvalósításra alkalmas. , Az ipari minta, vagy másnéven ízlésminta, az ipari terméknek elsősorban esztétikai célú külső kiképzésére irányul 8
