Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1994)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
A feltaláló személyéhez fűződő jogok körében a törvény a következőket emeli ki: a) a szerzőség joga, b) a névfeltüntetés joga, c) a feltalálói jó hírnév védelme, d) a találmány nyilvánosságra hozatalának joga. E jogok mellett a feltalálók erkölcsi elismerésének más formái is léteznek (pl. kitüntető díjat, kitüntetést kaphatnak, a találmány révén tudományos fokozatot szerezhetnek stb.). A találmány szerzőségének joga (a feltalálói minőség) azt illeti meg, aki a találmányt megalkotta. (A szerzőség joga megkülönböztetendő a szerzői jogtól, amely az irodalmi, művészeti és tudományos művekre vonatkozó jogvédelem összefoglaló megjelölése.) A szerzőség joga tehát az alkotás tényéhez kapcsolódik. A magyar jog szerint feltalálóként csak magánszemélyek (konkrétan megnevezett emberek) ismerhetők el, jogi személy (pl. gazdasági társaság, más cég) vagy embercsoport (pl. team) feltalálói minőségre, a találmány szerzőségére nem tarthat igényt. Elvben bárki (pl. kiskorú vagy laikus is) lehet feltaláló bármely műszaki területen. Feltalálóként több magánszemély (ember) is elismerhető (társszerzőség), de csak akkor, ha a találmány létrehozatala során valamennyien alkotó jellegű tevékenységet fejtettek ki. Önmagában valamely ötlet, feladatkitűzés vagy technikai (pl. laboránsi, műszaki rajzolói), jogvédelmi (pl. szabadalmi ügyvivői) feladat elvégzése alapján senki nem tarthat igényt társszerzőségre, ha a találmány lényegét tevő gondolat megalkotásában nem vett részt. Ugyancsak nem tarthat igényt feltalálói minőségre valaki pusztán azért, mert a találmány hasznosításában (pl. az üzemi kísérletekben, értékesítésben) közreműködik. A feltalálói minőség kérdését az érintetteknek kell egymás között rendezniük. Ennek során körültekintően, az adott eset specialitásait figyelembe véve kell eljárni. Pl. általában igaz, hogy a feladatkitűzés még nem ad megoldást, ezért nem szolgálhat társszerzőség alapjául, lehetségesek azonban olyan műszaki feladatkitűzések, amelyek ismeretében a megoldás a szakember számára már szinte kézenfekvő. Szolgálati találmány esetén a jogosult gazdálkodó szervezet is ellenőrizheti,, hogy a szabadalmi bejelentés feltalálóként csak olyan személyeket jelöl-e meg, akik alkotó jellegű tevékenységgel vettek részt a találmány kidolgozásában; a cégnek azonban nincs döntési joga a szerzőség kérdésében. A társszerzőség akkor állapítható meg, ha a találmány közös1 kidolgozása többek együttműködésével történt. A társszerzőség megállapításához nem ele-46