Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1994)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
gendő, ha valaki ugyanannak a megoldásnak egy részére a szabadalmi bejelentésben megjelölt feltalálótól függetlenül egyidejűleg - vagy akár korábban - jött rá. A társszerzők egymás alkotó munkáját felmérve állapíthatják meg, hogy ki milyen eszmei hányadrészben (1/3 részben, 30%-ban) tarthat igényt társszerzőségre. Ha ellenkező megjelölés nincs, több feltaláló esetén a szerzőség részarányát egyenlőnek kell tekinteni. A találmány szerzőségével kapcsolatban - az érintett személyek egyetértése hiányában - olyan jogvita keletkezik, amely csakis bírói úton rendezhető. Az a feltaláló, akitől találmányát eltulajdonították (bitorolták), nem csupán a szerzőségre, hanem a találmánybitorlásra (Szt. 25. §) vonatkozó rendelkezések szerint léphet fel a bíróság előtt. Ebben az esetben ugyanis már nem egy társszerzői jogközösségből eredő vitáról, hanem egy jogsértés orvoslásáról van szó. Az OTH nem vizsgálja az előtte folyó szabadalmi eljárásban a feltalálói minőség tényleges fennállását, hanem csak azt követeli meg a szabadalmi bejelentések alakiságára vonatkozó rendelkezések alapján, hogy a bejelentésben jelöljék meg a feltalálót, illetve a feltalálókat. Ha a megjelölés szabályszerű, a feltaláló személyére nézve vélelem keletkezik. A vélelem sajátos jogi szerkezet, amely azt jelenti, hogy egy önmagában valószínű, de nem bizonyított tényállást a törvény rendelkezése értelmében valóságosnak kell tekinteni. Adott esetben azt a személyt kell feltalálónak tekinteni, aki az Országos Találmányi Hivatalhoz benyújtott korábbi elsőbbségű bejelentésben feltalálóként szerepel. Természetesen ez a vélelem megdönthető, hiszen sem a tévedést, sem a jogsértést nem lehet kizárni. A törvény azonban a feltalálók érdekében szigorú feltételekhez köti a megdöntést, jogerős bírói ítéletet kíván meg. Abban az esetben azonban, ha a feltalálók eredeti megjelölése nem volt egyértelmű, mert a szabadalmi bejelentés elsőként benyújtott egyes iratai között e tekintetben ellentmondás van (pl. a bejelentési kérelem két feltalálót, a jogutódlási irat vagy a szabadalmi leírás három feltalálót tüntet fel), a vélelem nem alakul ki, s lehetőség van a hiba kijavítására jogerős bírói ítélet nélkül is. A vélelem eljárásjogi következménye, hogy ha valaki társszerzőségi vagy találmánybitorlási pert indít, őt terheli a bizonyítás azzal szemben, aki a szabadalmi bejelentésben feltalálóként szerepel. Végül az említett vélelemnek sajátos anyagi jogi szerepe is van. Ennek alapján dől el ugyanis a feltalálói minőség akkor, ha több személy egymástól függetlenül alkotta meg ugyanazt a találmányt. Ilyenkor az egymástól független alkotók közül szabadalomjogi lag nem azt kell feltalálónak tekintetni, aki ko-47