Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

A ZONGORA HANGJA

A ZONGORA HANGJA

Siegfried Hansing „Das Pianoforte in seinen akustischen Anlagen”87 c. könyvének 28. oldalán írja: „Elsősorban a kalapácsfej különleges módon megmunkált filce teszi szükség szerint világosabbá vagy sötétebbé, keményebbé vagy puhábbá a hangot. De nemcsak egyedül a filc, hanem a kalapácsnyél és ehhez hasonlóan a mechanika és a hangszer többi része is, sajátságaik által többé vagy kevésbé segít a hang kialakításában. Ezeknek a részeknek, hogy hatásukat a hangra kifejthessék, nem kell közvetlen érintkezésbe kerülni a húrokkal, mert az egész hangszer úgyszólván hangadó test.”

Hansingnak ez a megfigyelése gyakorlati tapasztalaton alapszik. Valóban a zongora hangja, a zongora hangszíne igen sok tényezőtől függ. Figyelembe kell vennünk, hogy nemcsak a húrok — amelyeknek hangját a rezonáns felerősíti — szerepelnek hangforrásként, hanem külön hangforrás a kalapácsnyél, amikor a kalapács odaütődik a húrhoz, hangforrás a billentyű, amikor a játékos ujja megüti, hangforrás a zongora váza, amikor a billentyűt a játékos mélyen leüti és még a páncélkeret is hangforrásként szerepel, hiszen egy húr megütésénél valósággal a páncélkereten dobolunk. Még a mechanizmus zörejeit sem szabad figyelmen kívül hagynunk, sem pedig a pedál csikorgását, súrlódását, sem a megkeményedett tompítólilcek zizegését. Arról is beszélni lehetne, hogy hány kellemetlen mellékhangzás állhat elő, ha valamilyen kis alkatrész szabadon rezonál, vagy ha akár csak a zongora zárát nem elég szilárdan építették be és ezért egyes hangokra rezgésbe jön.

A zongorahang összetevőinek elemzésénél külön kell választanunk a legfőbb hangforrást: a húrok hangját és az ezt megerősítő rezonánslapot, a zörejforrásoktól.

1. A húrok szép hangja, pontossága és tisztasága előfeltételei:

a) Jó minőségű húrok.

b) Az ugyanahhoz a hanghoz tartozó húroknak (a zongorahangolók ezt kórusnak nevezik, a német „chor” szóból) tökéletes egyformasága, egyforma vastagsága, erőssége. (Ha pl. a három húr közül csak az egyik más vastagságú, a hang már nem „hangolható ki” tökéletesen, mindig kissé hamis marad.)

c) Szilárd zongoratest és megbízható, jó tőke, amely lehetővé teszi a pontos hangolást és a hangolás állandóságát.

d) Olyan kalapács, amely a húr felhangjaiból a legkedvezőbbeket emeli ki.

2. A jó rezonánslap jellemzői :

a) Megfelelő erősítőképesség.

b) Kedvező felhangokat emel ki a húrhangból.

3. A kísérő zörejek csoportjai:

a) A mechanika zörejei, a pedál és a tompítok által okozott zörejek. Ezeket zavaró mellékjelenségeknek kell tekintenünk, amelyek helyes építéssel és állandó karbantartással a minimumra csökkenthetők.

87 Első kiadása 1888. New York. Újra nyomva 1950. Otto Krause, Berlin.

75